Belföld

Kizuhant a hatodikról és meghalt egy kisgyermek Budapesten

Rendorsegi-kordon(960x640).jpg (Array)
Rendorsegi-kordon(960x640).jpg (Array)

Tragikus baleset történt szombat délelőtt Budapesten, a VIII. kerületben. A Szigony utcában, vélhetően egy ház hatodik emeletéről kizuhant egy négy év körüli kisgyermek – értesült a 24.hu.

Információink szerint a kicsi a helyszínen életét vesztette.

Úgy tudjuk, az anya nem volt otthon, lement a boltba. Az áldozat egy kínai kislány, akit az asszony – két testvérével együtt – egyedül nevel, az apjuk Kínában tartózkodik.

Az eset kapcsán kerestük a rendőrséget. Megerősítették az értesülést, közleményükben azt írják, hogy

 a Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központjába 2017. augusztus 19-én 8 óra 4 perckor, hogy Budapesten, a VIII. kerület Szigony utca egyik társasházának hatodik emeletéről egy négy év körüli gyermek eddig ismeretlen körülmények között kiesett.

A helyszínre érkező egyenruhások találták meg a kislányt, és néhány perc múlva megérkeztek a mentők is. A  pici életét már nem tudták megmenteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik