Belföld

Halálba küldte utasát egy részeg sofőr Budán

Bíróság elé állítanak hamarosan egy 52 éves román férfit, aki tavaly augusztus 20-án ittasan ült autóba és balesetet okozott. Halált okozó ittas járművezetés bűntette miatt nyújtottak be vele szemben vádiratot – tudtuk meg a Fővárosi Törvényszéktől szerdán.

A sofőr egy III. kerületi rendelőintézet parkolójában ült be a kocsiba, és szinte azonnal karambolozott is: kiállt és kis ívben jobbra, a Váradi utcára kanyarodott, de nem vett észre egy közeledő autót, amelynek elsőbbsége lett volna. A férfi lassítás nélkül hajtott be a kereszteződésbe, ahol karamboloztak. A vádlott járműve az ütközés után két fának is nekicsapódott.

MTI Fotó: Lakatos Péter

Az autó utasa – aki egyébként nem volt bekötve – olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt, a sofőr pedig súlyos állapotban került kórházba.

Ha a férfit a későbbiekben bűnösnek találják, kettőtől nyolc évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik