Belföld

Kiskapu segíti a kormányt, hogy egy év alatt 75 milliárdot költhessen propagandára

Az első bő fél évben közel 35 milliárd forintot költöttek a különböző állami szervek a Nemzeti Kommunikációs Hivatalon (Nkoh) keresztül kormánypropagandára, írja a Magyar Nemzet.

Ez az összeg első ránézésre is brutálisan magas, de főleg akkor tűnik kimagaslónak, ha megnézzük a terveket. Sőt nem is terveik voltak ezek, mert az Nkoh létrehozását követően 25 milliárdos összeggel írták ki az első keretmegállapodásra a közbeszerzést, és tavaly ez az összeg elég is volt.

A szerződés szerint az összeg kimerülésével a megállapodás megszűnik, ennek pedig a kormány kommunikációs hadjárata miatt áprilisban meg kellett volna történnie, és újabb állami kommunikációs költésekre nem kerülhetett volna sor. Ez nem így történt, jöttek a Soros-plakátok, az összeg pedig már 35 milliárdra rúgott.

Ez első látásra szerződésszegésnek tűnhet, de a Magyar Nemzet által megkérdezett szakértő szerint nem az, mert a kontraktusban elrejtettek egy trükköt, amelynek értelmében a 25 milliárd forintos keret kétszer feltölthető.

Sőt, az eredetileg 12 hónapra kötött megállapodás hatálya is meghosszabbítható, méghozzá összesen három évre.

Vagyis a szerződés nem egy évre és 25 milliárd forintra szól, hanem vagy három évre, vagy 75 milliárdra, attól függően, melyik fut ki előbb.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik