Belföld

Feljelentették a Fidesz megyei elnökét, mert látványosan nem jut uniós pénz Dombóvárra

Fehérvári Tamást, a Tolna megyei közgyűlés fideszes elnökét a dombóvári polgármester jelentette fel hivatali visszaélés miatt. Az ügy hátterében az uniós területfejlesztési források körüli botrány áll, írja a Pécsistop. 

A régióban elsőként éppen Dombóvár polgármestere, Szabó Loránd emelte fel a szavát a TOP-forrásokról való teljesen lekövethetetlen szavazások miatt.

Dombóvárra nem is nagyon jutott el uniós pénz, miközben a szomszéd településekre bőségesen, pedig pályázataikkal semmi gond nem volt.

Érdekesség, hogy Dombóváron a Fidesz csúnya vereséget szenvedett a 2014-es önkormányzati választásokon, élén a szintén dombóvári Fehérvári Tamással, mint a kormánypárt arcával. Aki közben a megyei közgyűlés elnöke lett.

A város érdeke azt kívánja, hogy a büntetőeljárást végigvigyük. Ha az ügyészséggel nem megy, akkor pótmagánváddal. Ennél nagyobb bűnt, mint merő politikai bosszúból megváltoztatni a kiírást úgy, hogy az városi szinten csak Dombóvárnak okozzon hátrányt, városvezetőként nem tudok elképzelni. Az eljárás haszna lesz az is, hogy a megyei önkormányzatnak ki kell adnia adatokat, a pályázatok szakmai pontjait. Ha Fehérvári jogi felelősségét megállapítják, akkor polgári jogi eljárásban több százmilliós kártérítést is követelhetünk a megyétől.

– mondta Szabó Lóránd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik