Belföld

Sztrájk béníthatja meg a hétfő reggelt

Hétfőn reggel nehézkes lesz az önkormányzati ügyintézés, sztrájkolnak a dolgozók.

 

A Magyar Időknek Boros Péterné, az akciót szervező Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke azt mondta, megtartják a hétfőre hirdetett köztisztviselői, közalkalmazotti sztrájkot az önkormányzatoknál.

A munkavállalók bemennek dolgozni, de – a sürgős esetek kivételével –

reggel nyolc és tíz óra között szünetel az ügyintézés.

Nem várható gyors döntés azon közalkalmazottak és önkormányzati tisztségviselők béremeléséről, akik eddig kimaradtak az életpályamodellekből, az ezzel kapcsolatos munka őszig is elhúzódhat. A Magyar Idők úgy tudja, a kormányzati szándék megvan a fizetések rendezésére, de több tényező is nehezíti a konkrét lépéseket, többek között az, hogy az alkalmazottak munkaadója nem az állam, hanem az önkormányzat, így elsősorban a településeknek kellene megoldaniuk a bérkérdést.

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek vezetője azt mondta, az esetleges bérmegállapodást nehezíti többek között, hogy az állami, járási, önkormányzati tisztségviselőket, a honvédségi közalkalmazottakat, a pedagógusokat és az egészségügyi dolgozókat a törvényhez kapcsolódó rendeleti szabályok miatt eltérő feltételekkel foglalkoztatják. A szakszervezeti vezető példaként említette, hogy a pedagógusoknál és az egészségügyben életpályamodelleket vezetett be a kormány, amely magában foglalta az illetmények rendezését is. Ugyanakkor akik ebből kimaradtak – például az önkormányzatoknál foglalkoztatottak vagy a belügyi közalkalmazottak -, nem részesültek béremelésben az elmúlt években.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik