Belföld

Gyalogosokat gázolt, kocsikat tört és oszlopokat döntött Budapest belvárosában

Vádat emeltek egy fiatal nő ellen, aki elgázolt több gyalogost, autókat tört össze és oszlopokat döntött Budapest V. kerületében még 2015 tavaszán. A 24 éves sofőrt – akinek jogosítványa és vezetési gyakorlata sem volt – maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt állítják bíróság elé – egyebek mellett.

A vádirat szerint a fiatal 2015. március 26-án, a délutáni órákban ült autóba. Arra, hogy használja a kocsit, egyébként nem kapott engedélyt. Az V. kerületből indult, a Bajcsy-Zsilinszky út felől a Széchenyi István tér irányába. Az egyik kereszteződésnél pirosat kapott, megállt, és amikor a lámpa zöldre váltott,

átlépte a záróvonalat, megfordult a zebrán, eközben nekiment két szemből érkező kocsinak.

A történtek ellenére nem állt meg, befejezte a manővert és elhajtott a Bajcsy- Zsilinszky út felé.

Amikor az Erzsébet téri útszakaszhoz ért, már nem volt képes uralni a járművet, felhajtott az úttest melletti járdaszigetre, és ott elütött egy gyalogost, súlyos, maradandó sérülést okozva neki. Nem segített, ment tovább a kerékpárúton, és csaknem 120 méterrel arrébb a járdán elütött további három, a zebra előtt várakozó gyalogost.

Egyikük súlyos állapotban került kórházba, ketten pedig könnyű sérüléseket szenvedtek.

Még itt sem ért véget az ámokfutás: kidöntött négy parkolásgátló oszlopot, majd egy közúti jelzőtáblának, ezután pedig még két oszlopnak is nekiütközött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik