Belföld

Kinyírja a kormány az olcsóbb kerékpárhordozókat

Itt a nyár, jönnek a nyaralások, és a kormány – a jelek szerint – épp időben lehetetleníti el a gépkocsik hátsó ajtajára szerelt olcsó biciklitartók használatát a kerékpárszállítást szabályozó törvény módosításával. Közben visszavonják a bringatartós autók műszakiszemle-kötelezettségét és az is kiderült, hogy teljesen fölösleges volt kiváltani a szürke rendszámot.

Ehhez a széles körben használt szállítóeszközfajtához tartozó típusok általában jóval olcsóbbak voltak, mint a vonóhorogra szerelhető tartók, de népszerűségüket annak is köszönhették, hogy használatukhoz eddig nem volt szükség semmilyen műszaki átalakításra, néhány perc alatt menetkész állapotban fel lehetett erősíteni a kocsi hátsó ajtajára.

Ennek a lazaságnak is vége.

Az új törvény szövege szerint minden olyan, járműre ideiglenes jelleggel felszerelhető kerékpár szállítására alkalmas tartószerkezetet, amely „részben vagy egészben kitakarja a jármű hatósági jelzését vagy világító, fényjelző berendezését”, el kell látni rendszámmal, és ki kell világítani.

Az MSZP-s Tóth Bertalan a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak tett fel írásbeli kérdést: erre a típusra is ki kell-e váltani a különleges szürke rendszámot, és fel kell-e szerelni rá a lámpasort? A kérdező szerint ugyanis a törvényszöveg nem ad lehetőséget a kötelezettség alóli kivételre, miközben az ilyen tartószerkezeteken rendszerint nincs kialakított rendszámtartó, és a világítást is csak komoly buherálás árán lehetne rögzíteni.

Ráadásul ezt a típust éppen azok az autósok választották, akiknek nem volt levizsgáztatott vonóhorguk és az ahhoz kapcsolódó lámpacsatlakozójuk. Tóth szerint a rendszámkiváltás, a kocsi műszaki átalakítása, és az esetleges extra műszaki vizsgáztatása olyan jelentős pluszköltségekkel járna, hogy ezt a biciklitartótípust a jövőben egyszerűen nem érné meg megvenni.

Az NFM államtitkára, Fónagy János megkerülte a kérdést. Válaszában azt írta, hogy a vonóhorogra szerelhető tartók szállítmánya megnehezítheti az autók beazonosítását, kockázatot jelenthet a fényjelzők esetében, ezért volt szükség az új előírásokra. Az ajtóra szerelhető tartókról nem nyilatkozott.

A törvény első verzióját már több helyen finomítani kellett, mert túl sok bürokratikus terhet rakott az autótulajdonok nyakába, illetve azért, mert különbözött a rendőrség és a minisztérium szövegértelmezése.

Fónagy szerint egyébként a kormány az újabb rendelettel megszüntette azt a korábbi kötelezettséget, hogy az autósoknak első lépésként műszaki szemlére kelljen vinni a tartóval felszerelt gépkocsit. A kocsik hátuljára szerelt szállítóeszközökre mégsem csak a különleges szürke rendszám használható, hanem „a gépjármű eredeti, fehér színű rendszáma is átszerelhető’. 

A kormánydöntés azt követően született meg, hogy az autósok június 20.-ig országszerte 4753 darab – immár felesleges – műszaki szemléért és különleges rendszám legyártásáért 34,5 millió forintot fizettek az államnak.

A szürke rendszám bevezetése után ocsúdó kormányoldali politikusok egyébként nem lelkesedtek a megoldásért. Lázár János már májusban azt mondta az egyik kormányinfón, hogy a frakció egységesen hülyeségnek nyilvánította. Révész Máriusz kerékpáros kormánybiztos június elején be is igére, hogy a kormányrendeletet megváltoztatják.

A enyhítést tartalmazó rendeletet azonban Fónagy állításaival szemben a kormány mindeddig nem hirdette ki, így szokás szerint ismét zavaros a helyzet a kerékpárszállítás körül.

Mi az, ami kötelező most a kormányzati ígéretek ellenére sem módosított jogszabályok miatt?

  • Kötelező a Közlekedési Hatósághoz szemlére vinni a gépkocsit és a kerékpárszállítót egy „műszaki adatlap” kiállíttatása miatt (1 770.- forint)
  • A közlekedési igazgatási hatóságnál (Kormányablak/Okmányiroda) kötelező a szürkerendszámot legyártatni (5 500.- forint), és a kiállítást a gépkocsi forgalmi engedélyébe beíratni
  • A kerékpárszállítóra kötelező a különleges (szürke) rendszámtábla felszerelése
  • A gépkocsi hátuljára (nem vonóhorogra) szerelt kerékpárszállítókra is kötelező a különleges (szürke) rendszámtábla és kötelező a külön lámpasor is
  • Semmilyen kerékpárszállító eszközre nem lehet átszerelni a gépkocsi fehér rendszámtábláját

Ajánlott videó

Olvasói sztorik