Élet-Stílus

Sokszor őrültség nem biciklivel közlekedni

Egyre többen bicikliznek Budapesten, nem véletlenül. Mi is mutatunk néhány példát arra, amikor érdemes nyeregbe pattanni, hogy gyorsabban elérjük a kívánt úti célt.

Összességében elmondható, hogy ha Budapesten szeretne valaki egyik pontból a másikba eljutni, akkor villamossal és biciklivel körülbelül ugyanannyi idő alatt érheti el úti célját. Nagyjából ugyanez mondható el a busz és a bringa párhuzamára is, viszont a metróval kár versenyezni.

Azonban adódhatnak olyan helyzetek, amikor rengeteget nyerhetünk időben, ha nem egyetlen tömegközlekedési eszközzel kell utaznunk, hanem egyszer vagy akár többször át kell szállnunk. Elég belegondolni, mennyi idő elmegy a mozgólépcsőzéssel, a várakozással, ilyenkor rengeteg időt spórolhatunk, ha nyeregbe pattanunk, és inkább biciklivel közelítjük meg a végcélt.

Térképek segítségével mutatunk néhány példát, amikor érdemesebb otthon hagyni az autót vagy a bérletet.

Elég szemléletes példa a budapesti Blaha Lujza tér és a Kálvin tér közötti út. Jól látható, hogy a két tér egyáltalán nincs messze egymástól, azonban tömegközlekedést igénybe véve csak kerülővel tudunk eljutni egyik helyről a másikra. A Google Maps tervezője szerint BKV-val legalább 12 perc az út a két csomópont között, biciklivel mindez körülbelül 5 perc.

Következő példánk a nyolcadik kerületi II. János Pál pápa tér és a kilencedik kerületi Ferenc tér. Itt is elég a térképre nézni, hogy lássuk, ugyan a 4-6-os villamos jár a két pont között, de mindössze 3 perccel gyorsabb az út így, mint gyalog. Így kár is bizonygatnunk, hogy biciklivel ezen az úton is perceket spórolhatunk meg.

Utolsó példánk a jó idő megérkezésével minden évben kedvelt úti céllá váló Kopaszi gát és a Móricz Zsigmond körtér. A 11. kerületi közlekedési csomópont környékéről sok egyetemista és helybéli szeretne eljutni a közkedvelt pihenőhelyre, viszont itt is sokkal komplikáltabb villamosról buszra szállni, vagy gyalogolni, mint inkább nyeregbe pattanni és egyszerűbben és gyorsabban elérni célunkat.

Gyűlölsz az autóddal a reggeli dugóban rostokolni? Akkor ez a te videód. 

Olvasói sztorik