Nagyvilág

Na, vajon miért ment csődbe egy kínai bringamegosztó vállalkozás?

Hat hónap működés után csődbe ment egy kerékpármegosztó vállalkozás Kínában, mert a biciklik több mint 90 százalékát ellopták, vagy tönkre tették a felhasználók.

A Wukong Bike, mint az ország nagyjából harminc másik hasonló vállalkozása, úgy működött, hogy akinek kerékpárra volt szüksége, egy okostelefonos applikáció segítségével ki tudta nyitni a lakatot, majd miután megérkezett, bárhol otthagyhatta a lezárt kerékpárt. A cég csak egyetlen dolgot mulasztott el: nem szereltek GPS nyomkövetőt a biciklikbe, így aztán fogalmuk sem volt arról, hogy melyik hol van éppen. Így aztán nem sokat kockáztattak azok, akik hazavitték a bringákat.

A konkurens Mobike elébe ment a problémának. A szóvivőjük elmondta, hogy a kerékpárjaikon olyan GPS-rendszer működik, amelyik a magasságot is képes érzékelni, vagyis az eltulajdonított bringákat akkor is könnyen megtalálják a kollégák, ha valaki egy többemeletes épületben próbálja elrejteni.

A Wukong első körben inkább abba fektette a pénzét, hogy minél több biciklivel árasszák el az utcákat. A bevételekből szerettek volna idén júniusban 300 ezer új, GPS-jeladókkal felszerelt modellt forgalomba állítani, erre azonban már nem volt lehetőségük.

(via Mashable)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik