Belföld

Megindult a roham a ventilátorokért

A hőség miatt jelentősen megnőtt a ventilátorok, klímaberendezések forgalma, erről számoltak be az MTI-nek nyilatkozó áruházláncok.

A MediaMarktnál 40 százalékkal emelkedett a ventilátorok, légkondicionáló berendezések eladása júniusban a tavalyi év azonos időszakához képest, közölte az áruházlánc. Hozzátették ugyanakkor azt is, hogy nehéz a korábbi évek hasonló időszakának adataival összehasonlítani az eladásokat, mert azok jellemzően az adott hónap időjárásától függően változnak. Ezt igazolta az elmúlt hétvége is, amikor hűtés kategóriában megtöbbszöröződött a MediaMarkt áruházi forgalma.

Az áruházlánc tapasztalatai szerint a hűtő- és klímaberendezések iránt a tartósan, minimum 1-2 héten át tartó száraz idő és 30 Celsius fok körüli hőmérséklet esetén kezd nőni az érdeklődés.

A MediaMarktban a ventilátorokból fogy a legtöbb, mivel ezek a legolcsóbbak és egyszerűen üzembe helyezhetők. A másik népszerű kategória a mobilklíma, amely könnyen kezelhető, illetve szintén gyorsan üzembe helyezhető. A nyári hőségben ugyanis a vásárlók elsősorban az azonnali megoldást keresik, foglalta össze a MediaMarkt.

A Praktiker szintén arról tájékoztatott, hogy a hőség miatt jelentősen, mintegy 30-40 százalékkal megnőtt a ventilátorok forgalma.

A barkácsáruház adatai szerint a múlt héttől kezdve megugrott a kereslet a berendezések iránt, ami jól mutatja az időjárás erős befolyásoló hatását.

A legnagyobb számban a Praktikerben is az egyszerű asztali és álló ventilátorok fogynak, ezek eladása főként a legforróbb napokra korlátozódik. Az elmúlt években egyre népszerűbbé váltak a padlóventilátorok, valamint a kültéri permetventilátorok is, jelezte az áruházlánc.

A Tesco-Globál Áruházak Zrt. azt közölte, hogy nőtt az idén a légkondicionáló termékek forgalma. Eddig a 2016-os év azonos időszakához képest megduplázódott a forgalom. Már több mint 40 ezer ventilátort adtak el a magyarországi Tesco áruházakban.

Az áruházlánc tapasztalatai szerint az eladások üteme kiegyensúlyozottabb, mint tavaly, arra számítanak, hogy az értékesítés volumene magasabb lesz, mint az előző évben.

A legnépszerűbb termékek a Tescokban is az asztali, az álló és a toronyventilátorok, valamint a mobil klímaberendezések.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik