Belföld

Botrányos érettségi – fellebbezésre buzdítják a mártírgenerációt

Utólag beismerték a szakmai érettségi hibáit, de ez nem segít az érintett 30 ezer diákon.

Beigazolódtak a korábbi félelmek, valóban botrányos és jogsértő lett a szakgimnáziumi tanulók érettségije – írja a Tanítanék Mozgalom, amely korábban a Civil Közoktatási Platformmal és a Független Diákparlamenttel előre figyelmeztetett erre.

Az oktatásirányítás fittyet hányt a veszélyjelzésekre, így az érettségi hibáinak összegyűjtése után most jogsegélyt kínálnak a vizsgázóknak.

A TASZ jogi és a Civil Közoktatási Platform oktatási szakértői információs csomagot állítottak össze azoknak az érettségizőknek, akik hivatali és jogi lépéseket akarnak tenni az ügyben.

Erre biztatnak is minden érintettet, nemcsak maguk miatt, hanem a következő generációk érdekében is.

Ugyanis azok a szakgimnazisták, akik most fejezték be a 9. osztályt, megint egy új rendszer szerint fognak érettségizni, ami szokás szerint szintén nincs még kidolgozva. Fontos, hogy legalább ők ne járjanak úgy, mint a 2017-ben érettségizők, akiket (az azóta mély hallgatásba burkolózott) Aáry-Tamás Lajos, oktatási jogok biztosa csak „mártírgenerációnak” nevezett. Hiszen olyanok vették át a képzésük irányítását és „megreformálását”, akiknek abban sem szakértelmük, sem tapasztalatuk nincs.

A Tanítanék Mozgalom, a Civil Közoktatási Platform és a TASZ emlékeztet rá, nem adja fel, hogy segítsen a mártírgeneráció 30 ezer diákját abban, hogy számukra se vesszen el a továbbtanulás lehetősége. Hosszú távú céljaik között pedig továbbra is kiemelten fontosnak tartják, hogy az idei rossz tapasztalatok alapján rákényszerítsék az oktatási kormányzatot: változtasson a jogsértő gyakorlaton.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik