Belföld

Az egészségügyi államtitkár szerint logikus a nyári felújítás, mert a betegek egy része ilyenkor nyaral

Megírtuk, hogy a Hír TV arról tudósított, hogy tömegével mondtak fel ápolók és nővérek a dél-pesti Jahn Ferenc-kórházban, így a hármas számú belgyógyászati osztályt lezárták.

A kórház szerda délután reagált a hírre, azt állítják, nem volt tömeges felmondás, közleményükben azt írták, jelenleg a kórház három osztályán, a neurológián, a kardiológián és a III. sz. belgyógyászaton zajlanak – egyes kórtermek használatának átmeneti szűkítésével is járó – tervezett karbantartások és felújítások.

Az RTL Híradó stábja is ellátogatott a kórházba, ahol az egyik dolgozó is azt mondta, nem a felújítások miatt vannak kevesen az osztályon, hanem azért, mert

nincsen elég személyzet. Annyira meg vagyunk fizetve, hogy az már szinte fáj.

Az egyik dolgozó szerint ezért inkább külföldre mennek az ápolók és az orvosok. A létszámhiányt egy másik alkalmazott is megerősítette.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár szerint a kórházak igazgatói mindig nyárra időzítik a felújításokat és festéseket, pont azért, mert ilyenkor kisebb a betegforgalom, mivel

“a betegek egy része ilyenkor nyaralni van”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik