A Bartók Béla úton szirénázó mentő robog el. Gáti György hatvankét éves fotográfus a kávéházban fölkapja a fejét, és azt kiáltja: „Ez az Országos Vérellátó Szolgálat autója!” Aztán a jobb kezét mutatja, a csuklója belső részét, ahová nemrégiben, ahogy a nefrológusa mondta, életvonalat csináltak. Első látásra olyan ez, akár egy hosszabb, kifehéredett forradás, valójában egy érkapcsolat, amely azt teszi lehetővé, hogy ha a veséje már képtelen a feladatai ellátására, akkor rácsatlakoztathassák egy gépre, ami méregtelenít: a vérét átvezetik egy szűrőn, megtisztítják, visszaáramoltatják, négy-öt órán át. Ez a dialízis, ami nem gyógyít, nem egy gyógyító folyamat, ám mégis életmentő, ugyanis késlelteti a halált.
– Egy agyhalottból? – kérdezett vissza a barátom. – Hát nincs, aki vesét adna neked? Három nap múlva fölhívott, találkoztunk, és azt mondta, gondolkodott, otthon meg is beszélte, és fölajánlja nekem az egyik veséjét. Mert hogy ő még soha az életben semmilyen nagy jót nem tett. A testvére fiatalon halt meg… Nem, nem ilyen betegségben, de ha most valakinek segíthetne abban, hogy megmaradjon az élete, az életem… Egy ideje hamarabb elfáradok fizikálisan és pszichésen is. A súlyos diéta, az alacsonyabb fehérjebevitel miatt megkezdődött az izmaim leépülése. A szervezetemben már mindenütt jelen van a méreglerakódás. De ha fényképezőgépet fogok… Múltkor viharos volt az idő. Mire kinéztem az ablakon, a Duna fölött már szivárvány volt, s hozzám egészen közel elröppent egy galamb. ..Embereket nem igen fotózok. Nem, emberi vesét sem, bár amióta folyamatos a fenyegetettség – fenyeget a dialízis veszélye, amelynek már több mint egy éve a határán vagyok –, elkezdtem videókat nézegetni a veseátültetésről. És folyton ilyesmikről olvasok. Most olvastam egy angol cikket, ami azt mondja, a dialízis csupán tizenvalahány százalékát végzi el annak, amit egy egészséges vese.
Fotó: Reviczky Zsolt
A statisztikák szerint annak, akinek a vérét hetente háromszor méregtelenítik, 35 százaléknyi az esélye, hogy öt év múlva is életben találjuk. Ha valaki – még a dialízis megkezdése előtt – élő adományozótól kap vesét, akkor az esélye, hogy öt év múlva is életben találjuk, 81 százalékra nő.
Nemzeti várakozási lista
Pár nappal ezelőtt a vesére várók száma Magyarországon 1183 volt. Tavaly 343-an jutottak veséhez, az idén eddig 153-an. A várakozási listát az Országos Vérellátó Szolgálat teszi közzé, miként azt is, ki az, aki jelen állapotában transzplantálható, s ki nem. Ez egy nemzeti várakozási lista, melyen nem nevek, hanem kódjelek szerepelnek. Mindegyik H-val kezdődik, ez utal az ország nevére, és 6 számjeggyel folytatódik, ám a számok semmiféle sorrendiséget nem jelentenek. Igazából semmi értelme a nemzeti várakozási listát nézegetni, a sorrendet úgyis az állapot súlyossága, a beteg kora, a dialízisben eltöltött idő hosszúsága határozza meg, és az a bizonyos HLA-érték, ami egy adatsor. Akinél az immunológiai adatsorban minél több az egyezés, az kapja az agyhalottból a vesét. Most már egész Európából, mivel Magyarország csatlakozott az Eurotransplant Alapítványhoz, ami hét ország transzplantációs központjait és laboratóriumait fogja össze.
Sziasztok! „0” vércsoportú vesére lenne szükségem, a donorjelöltem „A”-s.
A fotográfus által indított Facebook oldalra fölkerült egy fiatal nő képe. Azt írta melléje: „Heti 3×4 órában az a „jóvágású” gép (a háttérben) melózik a vesém helyett. De már nem sokáig! Csak azért vagyok ilyen szigorú a képen, mert ilyen elszánt vagyok arra nézve, hogy új életet kezdjek. Kellene egy új vese!”… (Szilvia Adamasky)
”AB” vércsoportú vesére lenne szükségem, a donorjelöltem „A”-s.”
„Én csak azt szeretném, hogy ez beinduljon Magyarországon, mivel én sem passzolok össze a kisfiammal, de szeretném, hogy a következő transzplantnál ne kelljen vesére várnunk.”
„”A” + vércsoportú vesére lenne szükségem, „A”-s a donorom.”
„23 éves kislányom december óta várólistán van. „0” RH+ a vércsoportja. Én 49 éves vagyok, a vércsoportom „A” RH+. Szívesen segítenék, de én nem vagyok alkalmas, hogy neki donor legyek. Ilyen fiatalon dialízisre kell járnia tőlünk 50 kilométerre heti 3 x. Örülünk a lehetőségnek, ennek a csoportnak… (a nyitott Facebook oldalon mindenki vállalja a nevét és az arcát – a szerző)
Dobogó szívű agyhalottak
Magyarországon a dialízisre szoruló vesebetegek négy-öt vagy akár hét évet is várnak arra, hogy egy agyhalottból veséhez jussanak. Ha kibírják addig. Száz kórházi halálból általában egy végződik agyhalállal. Olyankor az agytörzs elpusztul, nincsenek már agyfunkciók, gondolkodás, fájdalomérzékelés, a beteg önállóan lélegzetvételre sem képes… Amíg azonban a testet mesterségesen fenntartják, addig a szív ver; ezért hívják őket dobogó szívű agyhalottaknak.
– Elmesélek egy történetet – mondja a kávéházban a fotográfus. – Egy kanadai hosszútávfutónőről szól, aki standup-komikus is. Amikor kiderült, hogy végstádiumú veseelégtelenségben szenved, a környezetéből harminc ismerős, barát jelentkezett, köztük egy színésznő, hogy neki adnák az egyik veséjüket. Mind a harminc jelentkezőt nagyon alaposan kivizsgálták, és kiderült, a hosszútávfutó egyik volt osztálytársának a veséje a legmegfelelőbb. A műtét, a transzplantáció megtörtént, sikerült. Már egy hónap is eltelt, amikor a színésznő eltöprengett: hiszen ha csak úgy, emberbaráti szeretetből odaadta volna az egyik veséjét a hosszútávfutónak, akkor, miért ne tehetné meg ugyanezt egy másik, egy ismeretlen rászorulóval is? És bement a transzplantációs központba, ahol egy óra alatt megtalálták a veséjéhez illő beteget. A színésznő, a felajánlásával, átültetések sorát, egész transzplantációs láncolatot indított el.
Magyarországon miért nem regisztrálják azokat, akik vesét adományoznának?
Magyarországon, bár a törvény 2014. februárjától lehetőséget ad arra, hogy élő személyek is adományozhassanak vesét, nincsen élődonoros vesenyilvántartás, egységes számítógépes regiszter. Azokról a párokról sem, akiknél az átültetés valamilyen okból nem valósulhat meg, ám ha párt, s ezáltal veséket cserélhetnének… Magyarországon jelenleg csupán egy Facebook-lista van.
– Olvastam egy kimutatást – mondja a fotográfus –, arról, hogy amíg egy agyhalottból származó vesére való várakozás átlagos ideje több mint négy év, 52 hónap, addig az élődonoros és egyéb, inkompatibilisnek hívott transzplantáció esetében ez mindössze 11 hónap. A párok közötti kereszttranszplantáció a világ számos országában működik, Magyarországon is engedélyezett, ám az érintettek alig tudnak róla. Elmagyarázzam? Ugye nekem is van egy donorom, egy barát, aki önként oda adná az egyik veséjét, csakhogy a vércsoportunk nem egyezik. A barátom másnak is oda adná a veséjét akkor, ha cserébe én attól a másik párostól megfelelő veséhez jutnék. A keresztdonációs Facebook-oldalunkon eddig öt pár jelentkezett. Nem, a vércsoporton kívül egyéb orvosi vagy személyes adatot nem tüntetünk fel, azokat nem kívánjuk továbbítani, cserélni, erre jogosítványuk csak a vesegondozó központoknak van. Ez a Facebook-oldal arra jó, hogy a párosok egymásra találjanak, aztán a szándékukat, közjegyző előtt okiratba foglalják, majd pedig elmenjenek egy vesetranszplantációs központba, amelyből Magyarországon négy van. Mi először a Budapesti Transzplantációs Klinikára mentünk, ahol kiderítették, hogy a vércsoportunk ugyan különbözik, ám nem termelek ellenanyagot vele szemben. Aztán Pécsre mentünk, ahol meghallgatott minket a transzplantációs orvosi bizottság, és időpontot kértek az etikai bizottsághoz, ahol egyrészt azt kellett bizonyítanom, hogy a szervadományozóm minden anyagi és egyéb kényszertől mentesen adná a veséjét, másrészt, hogy a kapcsolatunk régi. A törvény azt mondja ki, hogy az adományozó és a szervet befogadó között rokoni vagy szoros érzelmi viszony kell, hogy legyen.
Régi kapcsolat? Szoros érzelmi viszony?
Régi kapcsolat? Szoros érzelmi viszony?– Miért kell egy veseadományozáshoz régi kapcsolat meg szoros érzelmi viszony? Ez nem butaság?
– Inkább óvatosságnak mondanám. Igen, így akarják a szervkereskedelmet kiküszöbölni, bár adott esetben, ennek egy csomó jó szándékú kezdeményezés is áldozatául eshet. Például amikor valaki úgy gondolja, hogy pusztán emberszeretetből teszi meg. Az etikai bizottság külön-külön hallgatott meg minket. A megismerkedésünk körülményeiről kérdeztek, az ismeretségünk eredetérről… És hogy tisztában vagyok-e azzal, a transzplantációnak milyen kockázatai vannak magamra és az adományozómra, a donoromra nézve. Megfeleltünk az etikai bizottságnak. Csak aztán a vizsgálatok során kiderült, hogy annak a másik párosnak, a beteg tagjának a szervezete mégsem tudná befogadni a barátom veséjét.
– Nem lenne egyszerűbb elmenni Ausztriába? Csehországba? Ausztriában – Csehországgal együttműködve – már végeznek keresztdonációs műtéteket. Nem lenne egyszerűbb ott nyilvántartásba vetetni magát és a barátját, ahol van élődonoros regisztráció? És ott találni egy másik párost, esetleg ott elvégeztetni a kereszttranszplantációt, nem egy Facebook-oldalról párokat remélni…
Ez esetben fölmerül a kérdés, ki állja azt a mintegy 80 ezer eurót, amibe mindez kerülne.
– Elfáradt? Hagyjuk abba a beszélgetést?
– Mindent megtudott rólam?
– Nem tudom, vannak-e halálfélelmei.
A halállal nincs bajom, a kiszolgáltatottsággal, a bizonytalansággal igen. Azzal is, hogy nem tudok tervezni. Amióta rajta vagyok a listán, azóta jószerivel Budapestről nem mozdultam ki, mert hogy öt órán belül rendelkezésre kell állni, hátha adódik egy vese…egy agyhalottból.
Persze, hogy dolgozok. Tanítok és kiállítok. Tudja, én nagyon élvezem az életet, és folytatnám is…A Római Magyar Akadémián épp most zárult a Debreceni ajtók elnevezésű fotókiállítás, aminek anyagát Szabó Magda írónő születésének 100. évfordulója ihlette. Az egyik ott kiállított fotóm egy olyan ablakot mutat, aminek nem látni a keretét. Nagyon leharcolt ablak ez, amit valamikor Grenadában, egy szerecsendió-feldolgozó üzemben fotóztam. Csak a szárnyai láthatók, és az, ahogy mellette, mögötte, körülötte ott a mindent befogadó végtelen, a zöldeskék tenger… Hogyhogy mennyi ideig szeretnék élni?
Édesanyám hetvennégy éves volt, amikor meghalt, az apám nyolcvannégy, a nagymamám kilencvennégy, úgyhogy az életemet én száznégy éves koromig tervezem.
