Belföld

Ventilátorral ütötte gyerekeit a debreceni anya

Vádemelést javasol a rendőrség egy 42 éves debreceni nő ügyében, akivel szemben azért indult eljárás még tavaly nyáron, mert bántalmazta gyerekeit. A rendőrség most számolt be az ügy részleteiről, miután a nyomozást befejezték.

Eszerint egy férfi tett tette a bejelentést július 30-án. Azt mondta a rendőröknek, hogy volt felesége megverte két közös – 3 illetve 8 éves – kisfiukat. Kiderült, hogy az asszony

egy ventilátorral bántalmazta a gyerekeket, mert eltüntették a bejárati ajtó kulcsát. Emellett – a nyomozás adatai szerint – rendszeresen fogyasztott alkoholt fiai előtt, dohányzott a lakásban és többször szidalmazta is őket. A rendőrök a történtek után felvették a kapcsolatot illetékes gyermekvédelmi hatósággal.

A nőt súlyos testi sértés bűntettének kísérletével és kiskorú veszélyeztetésével gyanúsították, az ügy iratai pedig már az illetékes ügyészségen vannak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik