Belföld

Balhé a pécsi közgyűlésen: 5 milliárdos hiánya van a városnak – videó

D. Kovács Ildikó
D. Kovács Ildikó

2017. 05. 30. 14:22

“CSŐD” feliratú molinót feszítettek ki fiatalok a pécsi képviselőtestület közgyűlésén kedden és több marék, Páva Zsolt polgármester és Mészáros Lőrinc arcképével díszített, húszmilliós és egymilliós játékpénzt szórtak a képviselők közé. A négy civilt kivezettették a városháza épületéből és a Szabad Pécs helyszínen tartózkodó újságírói szerint közterület-felügyelők vették fel a tüntetők adatait.

A Szabad Pécs már a közgyűlést megelőzően megírta, hogy nagy bajban van Pécs, akkor még 3,5 milliárdos hiányról beszéltek. A keddi közgyűlésen azonban kiderült, hogy 5 milliárd forintos tartozásról van szó. Ugyan a korábbi években is mindig volt hiány, az összege azonban legfeljebb 1,5 milliárd forint volt. Ráadásul ebben az 5 milliárdban még nincs benne az önkormányzati cégek tartozása, amely a lap információi alapján 9 milliárd forint is lehet. Segítséget jelenthet a Pécs-Pogány-reptér eladása, a keddi közgyűlésen Páva Zsolt azt mondta, hogy a repteret piaci szereplőknek is hirdetik, de lehet, hogy az állam veszi meg.

Közzétette: Ferenc Nimmerfroh – 2017. május 30.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.