Pár éve már élt a szegedi állatkert erdei kifutójában egy pusztai macska, de megbetegedett és elpusztult, így egy időre le kellett mondani az érdekes kinézetű állat látványáról a látogatóknak.
A dús szőrzetű, ezért a házimacskánál jóval nagyobbnak tűnő ragadozót már a látogatók is megfigyelhetik az észak-kínai leopárdok és a hópárducok kifutói között lévő bemutatóban.
A manul Közép-Ázsia pusztáin él, alacsonyabban fekvő területeken éppúgy, mint fennsíkokon, egyre fogyatkozó számban. A kutatók körülbelül 15 ezerre becsülik a számukat, vagyis a manulnak nagyon alacsony az egyedsűrűsége hatalmas elterjedési területén.
Bár alkata hasonló a házi macskáéhoz – tömege 3-5 kilogramm, testhossza 50-60 centiméter -, hosszú szőre, tömött bundája miatt jóval termetesebbnek tűnik. Szüksége is van a prémre, mert élőhelyének éghajlatát szélsőséges hideg és meleg, valamint a viszonylag kevés csapadék jellemzi.
Bár a nemzetközi szőrmekereskedelem már nem tart igényt a prémjére, némely területen, például Mongóliában ma is vadásszák. Több más ritka állathoz hasonlóan a manul testrészeinek is gyógyító hatást tulajdonít a tradicionális ázsiai orvoslás, és a babona miatt még mindig sok manul esik az orvvadászok áldozatául. Emellett élőhelyének pusztulása is veszélyezteti a félénk kisragadozót.
A manul – csakúgy mint az oroszlán kivételével az összes macskaféle – magányosan él. Elsősorban kisebb állatokra, rágcsálókra, egerekre és pockokra vadászik. Miután élőhelyének nem ő a csúcsragadozója, neki is el kell rejtőznie a nagyobb húsevők, farkasok, sasok elől. Búvóhelynek a mormoták üregei a legalkalmasabbak, a manulok leginkább azokat foglalják el. A nőstények kicsinyeiket is ezekben az üregekben hozzák világra. Miután a hímek csak a párzás idejére találkoznak a nőstényekkel, az utódgondozás minden feladata rájuk hárul.
A pusztai macska nem számít gyakori fajnak az állatkertekben sem, Európában 34 állatkertben mindössze 106 manul él.
