Belföld

Veszélyben Farkas Flórián mentelmi joga?

A tanúkihallgatások után kérhetik a fideszes képviselő kiadását a parlamenttől.

A Központi Nyomozó Főügyészség még 2016. január 27-én rendelt el nyomozást Tényi István feljelentése alapján hivatali vesztegetés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen. A RomNet szerint a tanúkihallgatások alapján egyértelművé vált, hogy Farkas Flórián miniszterelnöki biztos esetleges érintettsége miatt nyomoznak állítólagos ORÖ-s szavazatvásárlási ügyében.

A portálnak az elmúlt napokban tanúként kihallgatott ORÖ-s képviselők közül többen is azt mondták, az eljáró ügyész egyértelművé tette, kezdeményezni fogja Polt Péternél, hogy a  legfőbb ügyész indítványozza Farkas Flórián mentelmi jogának felfüggesztését. (Addig nem tudja beidézni, amíg mentelmi joga védi.)

Az ORÖ-t érintően nyomoz a Nemzeti Adó és Vámhivatal, különböző bűncselekmények miatt a rendőrség is vizsgálódik, de a RomNet szerint Farkas Flóriánt eddig csak az uniós csalás elleni hivatal, az OLAF hallgatta meg, a miniszterelnöki biztost még tanúként sem idézte be egyetlen hatóság sem.

A Központi Nyomozó Ügyészség a Hír TV-nek nem erősítette meg és nem is cáfolta a Farkas Flóriánnal kapcsolatos sajtóértesülést.  Simon Richárd helyettes szóvivő közölte, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség egy magánszemély feljelentése alapján rendelt el nyomozást hivatali vesztegetés bűntette miatt.

A nyomozás határideje 2017. augusztus 1.

Az ügyben nincs gyanúsított – tette hozzá a helyettes szóvivő, aki a nyomozás érdekei miatt azt sem árulhatta el, hogy várhatóan lesznek-e az ügyben gyanúsítottak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik