Belföld

Az ORÖ-t felügyelő Kormányhivatal ellen is nyomoz a rendőrség

farkas-florian(960x640).jpg (Array)
farkas-florian(960x640).jpg (Array)

Hivatali visszaélés gyanújával nyomozást rendelt el a Budapest Főváros Kormányhivatal ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya – értesült a RomNet. Az eljárás azért indult, mert az Országos Roma Önkormányzat törvényességi felügyeletét ellátó kormányzati szerv részrehajló volt, és nem szankcionálta a roma érdek-képviseleti szervezet törvényességi rend helyreállítására vonatkozó utasítások elmaradását.

A RomNet információi szerint a Kormányhivatal csak abban az esetben adott ki gyorsan állásfoglalást, amikor az Farkas Flórián miniszteri biztos, volt ORÖ-elnök érdekeit szolgálta. Más esetekben azonban, például a törvényesség ellenőrzésére vonatkozó észrevételezéssel, vizsgálatok lefolytatásával kapcsolatban húzták az időt. Egy, a Farkas Flórián ellenzékébe tartozó képviselő által két évvel ezelőtt kezdeményezett vizsgálatot például azóta sem kezdtek el.

Szintén nyomoznak fiktív, megyei ORÖ-s irodák miatt is, ebben az ügyben heteken belül legalább 20 gyanúsított kihallgatása várható. A rendőrségi határozat szerint az ORÖ jelenlegi vezetői és az akkori hivatalvezető 67 esetben törvénytelenül kötött megbízási szerződéseket magánszemélyekkel, érdekvédelmi szervezetekkel, magáncégekkel, megyei irodák működtetésére mindenfajta felhatalmazás és közgyűlési döntés nélkül. Az összeférhetetlenség fennállása mellett az Országos Roma Önkormányzatnak 50 millió forintos kárt is okoztak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik