Belföld

Már nincs előzetesben a gyilkossági ügybe keveredő volt fideszes képviselő

Idén februárban kezdődött meg a per a dunaföldvári vállalkozó megölése ügyében, a Szekszárdi Törvényszéken. Hárman álltak bíróság elé, köztük egy volt fideszes önkormányzati képviselő. Egyiküknek emberölés, társainak – köztük az egykori politikusnak –  bűnpártolás miatt kell felelnie.

Az Alfahír azt írja, hogy

Gál kikerült előzetes letartóztatásából, és egy kép szerint már otthon borozik családjával.

Azt egyelőre nem tudni, miért engedték ki az előzetesből.

A férfit 2013-ban gyilkolták meg, pontosabban gyilkolta meg az elsőrendű vádlott, de az ügy csak tavaly februárban robbant ki. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság akkor arról tájékoztatott, hogy egy dunaföldvári férfi eltűnése ügyében 2016. január 5-én emberölés gyanúja miatt rendeltek el nyomozást. Az üggyel összefüggésben két gyanúsított – bizonyos Sz. J. és G. R. – előzetes letartóztatásba került. Már akkor kiderült, hogy egyikőjük egy fideszes önkormányzati képviselő. Később egy harmadik férfit is elfogtak, őt a Liszt Ferenc Repülőtéren. A nyomozást egyébként tavaly október végén zárták le a rendőrök és azt közölték, mindhárom gyanúsított ellen, az ügyészség pedig következő hónapban vádat is emelt.

Miután fény derült a politikus érintettségére –  még tavaly februárban – a dunaújvárosi önkormányzat közölte, hogy a Fidesz dunaújvárosi szervezetének elnöksége kezdeményezte Gál Roland önkormányzati képviselő frakcióbeli tagságának felfüggesztését.

Kósa Lajos aznapi lillafüredi sajtótájékoztatóján kérdésre közölte: a Fidesz felfüggesztette Gál Roland dunaújvárosi önkormányzati képviselő párttagságát. Gál március elején lemondott önkormányzati képviselői megbízatásáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik