Belföld

A választás után nyílnak csak az ügynökakták

A kormány nem vállalja a választások előtt, hogy történészek számára kutathatóvá tegye a kommunista időszak mágnesszalagokon tárolt titkosszolgálati anyagait – írja a Népszava.

A kabinet új határidőt szabott: 2018 júniusáig koordinálhatja a Nemzeti Emlékezet Bizottság  a katonai és polgári titkosszolgálatok felülvizsgálati munkáját. Ennek lényege az lenne, hogy kiderüljön, pontosan milyen adatállományok titkosítását lehet feloldani és átadni az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának, kutatásra.

A Népszava azt írja, elég lenne néhány nap arra, hogy kiválogassák az adatokat, de „az állam vezetőinek továbbra is az érdeke, hogy a nevek ne kerüljenek nyilvánosságra”.

A kormányhatározat szerint most a rendszer ellenségeire, a beszervezett hálózati személyekre és ügyeikre, és a kémelhárításra vonatkozó adatok felülvizsgálata kezdődhet meg.

Nem csak ügynökneveket tartalmaz

Március elején közölték, hogy befejezte az állambiztonsági mágnesszalagok vizsgálatát a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL).a két szervezet közös munkacsoportja megvizsgálta az 1990 előtti állambiztonsági szervek mágnesszalagokon megőrzött adatállományát. Elemezték az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) kezelésében lévő mágnesszalagokon rögzített adattartalom szerkezetét, teljességét és történeti értékét.

A szalagok tartalmaznak ügynökneveket, azonban ügynöktörténetek, valós tevékenységre vonatkozó adatok nincsenek rajtuk. Emellett szerepelnek rajtuk olyan emberek nevei, akiket szerettek volna beszervezni, ezért megfigyeltek, valamint az ügynökök fontos, érdekes kapcsolatai is megtalálhatóak a szalagokon – ismertette a részleteket a NEB elnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik