Magyar csúcstehetségek, akiknek a CEU nélkül nem sikerült volna

A CEU az egyetlen lehetőség egy székelyföldi magyar fiatalnak Budapesten, hogy ingyen tanuljon és megszerezzen egy nemzetközileg elismert végzettséget. Ha nincs a CEU, nem nyílik meg számomra a világ, és életem végéig tanítgathattam volna románul a bukaresti egyetemen

– mondja az erdélyi Magyari Ildikó, aki jelenleg a világ kilencedik legjobb egyetemeként számontartott New York-i Columbián PhD-zik.

Ő az egyike azoknak a magyar csúcstehetségeknek, akiket megkérdeztünk arról, hova jutottak a CEU diplomájával, az egyetem segítségével, és hol lennének nélküle. A világ legjobb közgazdaság-tudományi képzésein tanuló, kutató, oktató szakemberek szerint felfoghatatlan károkat okoz, ha a kormánynak sikerül végigvernie tervét, és valóban ellehetetleníti a CEU-t. Mind azt mondják: az egyetem képzése egyedülálló Magyarországon, kaput nyit a világra.

Remény a hazatérésre

Motyovszki Gergő a firenzei European University Institute-hoz lépett be a kinyitott ajtón. A Corvinus után került a CEU-ra, és állítja: bár a híres Rajk László Szakkollégium diákja volt, a közgazdászok elitje között töltötte napjait, még ez az egyetem és közeg sem konkurálhat a CEU-val. Többen kiemelték, hogy a CEU “szupersztárokkal” erősített: a többi közt a Harvardról, Berkeley-ből, Chicagóból igazolt elismert kutatókat.

Motyovszki is erről beszél: “Olyan tanárok oktatnak, akik a Berkeley-n, az MIT-n, a Princetonon kutattak, szakmájukban a globális elitbe tartoznak.” A fiatalember olyannyira felháborodott a CEU bezárási tervén, hogy levelet írt Földi Lászlónak, választókerülete kereszténydemokrata képviselőjének. Abban így fogalmaz:

A CEU nélkül valószínűleg sokan külföldön kényszerültünk volna továbbtanulni, külföldön alakítottunk volna ki szakmai kapcsolatokat, ezzel is gyengítve hazai kötődésünket.

Idézte Köllő János akadémikust is, aki szerint “a CEU elüldözésével (…) elveszítenénk a legjobbjainkat, visszasüllyednénk a perifériára, ahonnét a régió sok országa máig sem tudott kikeveredni”.

A tucatnyi magyar elit közgazdász kérdéseinkre adott válaszaiból kiviláglik: a CEU a hazajövetel lehetőségének egyik garanciája. Simonovits Gábor a New York Universityn tanul, korábban a San Francisco közelében működő Stanfordra járt. Amerikai tapasztalatai tették számára világossá: a CEU idehaza világítótorony, kiemelkedő kutatási és oktatási tevékenységet folytat, és mementóként mutatja, hogyan kell működnie egy egyetemnek. “Ha nem ez lesz a példa, ha a kiemelkedő kutatóknak nem lesz hová hazajönniük 150 ezer forintnál magasabb fizetésért, akkor egy idő után már senki nem emlékszik majd arra, hogy az egyetem nem attól egyetem, hogy diplomát oszt és ki van írva az ajtajára, hogy egyetem” – összegez.

Komáromi András is azt emeli ki, hogy sok nagyon tehetséges magyar számára a CEU jelenti a hazatérés egyetlen lehetőségét és reményét: “Professzorokat, kutatókat ismerek, akik a világ legjobb egyetemeit hagyták ott, hogy hazatérhessenek Magyarországra, hogy gyermekeik magyar iskolába járhassanak, hogy családjuk közelében lehessenek. És még több diákot ismerek, aki ma külföldön tanul, de haza akar térni. Ám jelenleg csak a CEU-n vannak meg az anyagi és szakmai feltételei annak, hogy fogadja ezeket a tehetségeket.” A Berkeley-n PhD-zó Komáromi amúgy nem járt a CEU-ra: MNB-alkalmazottként csupán két kurzust teljesített ott, ám ennyi is nagy hatással volt rá: “Olyan színvonalon ment az oktatás, hogy leesett az állam.”

A nívóra bizonyíték megannyi ifjú közgazdász karrierje. Például Bíró Anikó pályája: a CEU-n PhD-zott, majd az edinburgh-i egyetem kutatója, oktatója lett. Nincs másfél éve, hogy családjával hazatért, Skóciában fizetés nélküli szabadságot vett ki, az MTA egyik programjával dolgozik most idehaza. Azért váltott, mert Budapesten szeretne élni a családjával. Itt képzeli el tudományos karrierjét, ám azt mondja, a CEU ellehetetlenítésével veszélybe kerül az itthoni jövőbe vetett hitük.

Kreif Noémi is újra távolabb kerül Magyarországtól, ha a CEU nem működik tovább. Szakterülete az egészségügyi közgazdaságtan.  A London School of Hygiene and Tropical Medicine-en, a nemzetközi hírű angliai kutatóegyetemen PhD-zett, most a York Universtyn kutat: hogy odajutott, abban kulcsszerepe volt a CEU-s diplomának. És ezen az egyetemen keresztül tudna kapcsolódni a magyarországi kutatásokhoz.

A Corvinus, CEU, Berkeley útvonalon mozgott Szűcs Ferenc, aki többük nevében határozottan fogalmaz:

“A CEU az egyetlen reményünk, hogy egyszer hazatérhessünk.”

Ahonnan el lehet menni

Nem csupán a hazatérés, de a kijutás reményét is a CEU kínálja sokaknak. A Berkeley-n PhD-ző Bátyi Tamás egyenesen úgy fogalmaz: “Meglehet, egyikőnk sem lenne ott, ahol van, a CEU nélkül. Legfeljebb akkor, ha korábban elhagyja az országot, és Nyugat-Európában végzi már a mesterképzést is.”

Molnár Tímea Laura a kanadai University of British Columbián PhD-zik, és szerinte sem lehet elégszer hangsúlyozni: szinte kizárólag a CEU-ról lehet észak-amerikai topegyetemek közgazdaságtani doktori programjába bekerülni. Megjegyzi, ő egyetlen forint tandíjat sem fizetett a CEU-n, ahogy több, lapunknak válaszoló kollégája sem. Azt mondja: “A CEU-n sohasem mondták meg, mit gondoljak, mit tanuljak, miből írjak diplomát, és nem tudok róla, hogy ezt bárkinek is megtették volna. Soros Györgyöt meg egyszer láttam: a diplomaosztón.”

Nagy Dávid Krisztián a mobilitásra hívja fel a figyelmet, a veszprémi egyetemen végzett, ösztöndíjas lett a CEU-n, onnan került a Princetonra, ahol PhD-zett. Felhívja a figyelmet Jean Tirole Nobel-díjas közgazdász Kőszegi Botondnak, az egyik legnagyobb élő magyar közgazdásznak írt levelére: “Más országok hatalmas összegeket költenek arra, hogy a felsőoktatásuk és a kutatási tevékenységük fölkerüljön a nemzetközi térképre, és a siker még így se garantált. Magyarországnak ez ingyen megvalósult. Most már semmi más dolgunk nem lenne, mint megbecsülni ezt a sikert.”

A kormány másként látja az ügyet, mint Tirole, így nyilván az sem hatja meg, hogy nemcsak Veszprémből lehet eljutni a CEU-ra, de első generációs értelmiségit is Amerikába segíthet: Kiss Andrea akkorát ugrott, hogy most éppen a Duke University doktori programjában tanul.

Ennek ismeretében nem csoda, hogy Gyetvai Attila attól tart: a CEU megfojtása a magyar közgazdász-utánpótlás megfojtása is. Az ugyancsak a Duke Universityn kutató Gyetvai úgy véli, a CEU-ösztöndíj a tehetséges magyarok előtt álló egyik legkecsegtetőbb lehetőség. A szintén a Duke-on PhD-ző Pálinkó Gábor meg is említi, hogy ő egy 10 ezer lakosú Bács megyei városból jött, onnan jutott a CEU segítségével amerikai doktori programig.

Gábor-Tóth Enikő meg a Partiumból: az erdélyi fiatal azt meséli, olyan állásokért tud versenyezni a CEU-nak köszönhetően, amilyenekre az 510 millió lakosú Európai Unió fiatal közgazdászainak százai jelentkeznek. A riválisok olyanok, akik a legjobb egyetemekről jöttek, és komoly nemzetközi intézményeknél dolgoztak: “Én a CEU-s oktatóim szakmai elhivatottságának, felkészültségének és nemzetközi elismertségének köszönhetem, hogy a hazai mellett, a nemzetközi munkaerőpiacon is versenyben tudok maradni.”

Sokuk beszélt a CEU garantálta versenyképességről, arról, hogy másik magyarországi intézményből tényleg szinte lehetetlen eljutni az észak-amerikai topegyetemek doktori programjaira. Ennyit számít ugyanis az ajánlólevelek rendszere, valamint a színvonalas alapképzés. Állítják: idehaza kizárólag a CEU oktatói rendelkeznek azzal a kutatási teljesítménnyel, hálózattal, angolsággal, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az ajánlást a fogadó intézménynél komolyan vegyék. Kiemelik, hogy ez nem nepotizmus: aki elismert kutató, megbízhatóbban találja meg a tehetséget, látja meg a lehetőséget. A világszínvonalon dolgozó kutatók egyszerűen tudják, ki lehet képes majd világszínvonalú kutatásokra.

Csak egy magyar út van

A már idézett Szűcs Ferenc keserűen jegyzi meg:

Ha a CEU-n dolgozó és az egyetemmel szimpatizáló kutatók tényleg olyanok lennének, ahogy a kormány beállítja, nem háborodnának fel, ha a CEU például Bécsbe költözik, hanem mennének utána. Ám nekik van magyar identitásuk, ezért szeretnék, ha a Közép-európai Egyetem Budapesten működne. Ezért szeretnénk mi is, ha itt működne.

Hasonlóról beszél Horváth Hedvig is, aki a Berkeley-n PhD-zett, jelenleg a University College Londonban kutat: “Ha az ilyen műhelyek, mint a CEU, megszűnnek, kihat a többi egyetemre, kutató és elemző intézetre, majd a közélet és közbeszéd minőségére.” Azaz Horváth szerint súlyos következményekkel járna a bezárás. Nem csak arról van szó ugyanis, hogy a CEU kiesik mint lehetőség a csúcskutatóknak, hiszen mindannyiukat úgysem tudná fogadni az intézmény. A nagyobb baj, hogy az üzenet az: nincs szükség arra, amit a CEU csinál, azaz annak a lehetősége veszik el, hogy a többi intézmény felnő hozzá, hasonló feltételeket teremt, újabb kapukat nyit a hazatérésre vágyóknak.

Köztük van Hudomiet Péter is, aki a University of Michiganen PhD-zett, jelenleg a RAND nevű kutatóintézetnél dolgozik Kaliforniában. Eredetileg úgy számolt, hogy fejlődik az ország, pár év és hazatérhet, de most reálisabbnak tartja, hogy hasznosabb szörfleckéket vennie, mert maradhat még egy ideig:

Azt hittem a fejlődéssel több magyar egyetem is hasonló feltételeket tud teremteni, mint a CEU, így hazamehetek, ám a tervem álom lett, és most még az álmot is elveszik tőlem.

Szerinte tévedés a CEU-botrányt partikuláris ügyként kezelni, amely szűk réteget érint, mert a helyzet ennél sokkal súlyosabb. Azt mondja, sokan választottak itthon olyan pályát, ami nehéz, kockázatos, de nincs nélküle normális ország: ilyen az orvos, az akadémikus, a művész. Ha fejlődik a ország, honorálja az erőfeszítéseket, akkor okkal gondolja mindenki, megérte vállalni a nehézségeket. Ő például abban bízott, hogy egy idő után a politikusokat érdekli majd, miként lehet az állampolgárok számára legmegfelelőbb közpolitikai döntéseket meghozni: az öregedés problémájára specializálódott.

“Nem látom, hogy Magyarországnak szüksége lenne rám, így kint maradok, nem kell ezért sajnálni, boldog vagyok. Jobban sajnálom az otthon kutató kollégáimat, az ott dogozó orvosokat, az ott alkotó művészeket” – jegyzi meg.

Így összegez:

Ez az ország addig nem lesz sikeres, amíg az igazi teljesítményt, a hosszú távú gondolkodást, a beruházást a tudásba nem becsüli meg. Választásokat persze addig is lehet nyerni, de országot felvirágoztatni nem. A dolog egyszerű, mint a bot: az az ország lesz sikeres, melynek polgárai keményen dolgoznak, a tehetséget és a teljesítményt elismerik. Más út nincs.