Belföld

CEU-rektor: A kormánynak nem szabadna sértegetnie a saját polgárait

A CEU mindig is követte a magyar törvényeket, és továbbra is így fogunk tenni, ezzel a törvénnyel is. Nem értünk vele egyet, de követjük a törvényeket.

– mondta Michael Ignatieff a CEU rektora az Indexnek adott interjút egy nappal azután, hogy Áder János aláírta a Közép-Európai Egyetem ellehetetlenítésére szolgáló törvényt.

Továbbra is az a céljuk, hogy Budapesten maradjanak, ezt tartják otthonuknak.

Fontos kiemelni, hogy amiről itt szó van nem oktatási kérdés: előre eltervezett politikai támadás célpontjai vagyunk. És ez nem csak minket érint, hanem a magyar oktatás szabadságát is

– mondta.

A megoldás szerinte egy kétoldalú nemzetközi megállapodás lenne a New York állam és Magyarország kormánya közt, amely garantálja a tudományos munkánk szabadságát, és azt, hogy szabadon taníthassanak, és vehessenek fel diákokat. Hozzáteszi, ez minden magyar egyetemnek járna.

Ignatieff reméli, hogy a magyar kormány tárgyalásokba kezd velük, és azt üzeni,

nem fogunk meghátrálni.

Elmondta, ez az ügy az Egyesült Államok szemszögéből is nagyon fontos, és csak remélni tudja, hogy a magyar kormány felismeri ezt.

A budapesti egyetem bezárása rossz üzenet lenne az egész világ számára,

majd hozzátette:

nagy hiba ultimátumot intézni az Egyesült Államoknak.

A magyar kormánnyal nincsenek kapcsolatban, nincsenek hivatalos tárgyalások. A demonstrációkért hálásak, meghatónak tartja, a rektor kihangsúlyozta, ezeket nem ők szervezik, és nem ők támogatják.

A magyar kormánnyal nem akar vitába keveredni, az a felszólalásuk viszont feldühítette, hogy: “ezek a felvonulók csak valami külső hatalom hívására jöttek össze”. Szerinte ez sértő a tüntetőkre nézve és a

a kormánynak nem szabadna sértegetnie a saját polgárait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik