Belföld

Az adatvédelmi hatóságig megy az LMP a konzultációs orosz vonal miatt

A párt ki van akadva az iráni-magyar atomalkutól is, és szerintük 2017 a lázadás éve lett.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordul az LMP, amiért egy sajtóinformáció szerint orosz kód futott a nemzeti konzultáció internetes oldalán – jelentette be az ellenzéki párt országos elnökségének tagja, Ungár Péter vasárnap.

Azt mondta, hogy orosz tulajdonú és Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló keresőanalitikai eszközt működtettek a honlapon.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ által délelőtt kiadott közleményben botrányos módon csak “ellőtték a paneljüket”, azonban nem adtak választ arra, hogy hány magyar ember adatai kerülhettek Moszkvába, és miért – mondta Ungár. Hozzátette, ezért fordulnak a NAIH-hoz, Szél Bernadett pedig felveteti a témát a nemzetbiztonsági bizottság napirendjére.

Teherán Infó

Más témára áttérve Ungár felháborítónak nevezte, hogy a kiszivárgott iráni-magyar “atomdealről” nem számolt be a kormány, arról a Teherán Infóból kellett értesülniük az állampolgároknak. Az egyezséget elvileg szombaton kötötték meg, azonban a kabinet nem válaszolt arra a kérdésre, hogy ez ténylegesen megtörtént-e.

Úgy fogalmazott, hogy Paks II-höz hasonlóan néhány ember anyagi érdekei miatt eltántorítják Magyarországot a szövetségesi rendszerétől. Az LMP válaszokat követel: mit tartalmaz a szerződés, és miért terveznek nukleáris együttműködést egy olyan állammal, ami egyesek szerint atomfegyvert akar előállítani.

Hozzátette, az is felmerül, hogy jogellenes volt a megállapodás, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest ugyanis sem kormány-, sem parlamenti döntés nem hatalmazta fel.

Szíria és CEU

A szíriai helyzetről Ungár azt mondta, egyetértenek Donald Trump amerikai elnökkel abban, hogy nem lehet gyermekekkel szemben kémiai fegyvereket bevetni. Az LMP szerint a magyar kormánynak valamilyen választ kell adnia, civilizált országok nem nézhetik végig azt az emberiség elleni bűncselekményt, amit Bassár el-Aszad szíriai elnök folytat.

A délutáni, CEU melletti tüntetésre kitérve Ungár azt mondta: 2017 a kormánnyal szembeni lázadás éve lett. Azt kérik a kabinettől, hogy vonja vissza a külföldi egyetemekről szóló törvényt.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik