Közélet

Miközben itthon a CEU miatt tüntetnek, a kormány atommegállapodást írt alá Iránnal

Atomerőművet fogunk közösen fejleszteni az iszlám köztársasággal.

Közös megállapodást írt alá Irán és Magyarország a két ország közötti nukleáris együttműködésről – írta az ISNA iráni hírügynökségre hivatkozva a Tehran Times. A szándéknyilatkozatot szombaton írta alá az iszlám köztársaságban tárgyaló Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Ali Akbár Szálehi, az iráni atomenergia szervezet (AEIO) vezetője.

Az ünnepélyes aláírás után Szálehi dicsérte a megállapodást, és reményét fejezte ki, hogy a két ország a jövőben több téren is kiszélesíti az együttműködést. Semjén Zsolt pedig közölte, hogy Budapest és Teherán már tárgyalásokat folytat a két ország közötti kapcsolatok más területeken történő kiszelesítésén, a turizmust említve példának – írta a Tehran Times.

Az angol nyelvű iráni lap cikke szerint egy kicsi, 25 megawattos atomerőművet fejlesztünk majd közösen Iránnal, amit aztán Ázsiában és Afrikában lehet eladni, és Iránban lehet megépíteni.

Az MTI a tárgyalásokról szóló hírében csak annyit említ, hogy „a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség és az Európai Unió normáinak megfelelő szándéknyilatkozat” a két ország együttműködéséről szól „a nukleáris energia, elsősorban annak biztonsága területén.”

Irán még egy országgal egyezett meg mostanában nukleáris energetikai együttműködésről:

Oroszországgal

Az iráni elnök és Vlagyimir Putyin személyesen beszélték meg.

Ahogy azt korábban megírtuk, az Iránnal kötött megállapodás nem fogja segíteni az Egyesült Államokkal épp nem túl fényes viszonyunkat. Nem csak a CEU-ügy miatt akadtak ki ránk, de a civil szervezetek vegzálása is nagyon rosszul jön majd a magyar-amerikai viszonynak. Az Egyesült Államok viszonya az elmúlt évtizedekben mindig feszült volt Iránnal, és ugyan Barack Obama feloldotta az ország elleni szankciókat, Donald Trump ennél sokkal harciasabb retorikával lépett fel Irán ellen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik