Belföld

Ausztria tárgyalni kezdett Sorossal a CEU esetleges költözéséről

Vilnius és Arad után Bécs is szívesen látná a CEU-t.

Az osztrák kancellári hivatal a nap folyamán az APA osztrák hírügynökségnek megerősítette, hogy

Christian Kern kancellár felvette a kapcsolatot és tárgyalásokat kezdett Soros Györggyel.

Enyedi Zsolt, a CEU rektorhelyettese az APA osztrák hírügynökségnek adott csütörtöki nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy Bécs új egyetemi székhelyként mindenképpen egy opciót jelent.

Kijelentette ugyanakkor: jelenleg azonban próbálnak küzdeni a magyarországi törvény ellen. A rektorhelyettes reményét fejezte ki, hogy sikerrel járnak majd. Ugyanakkor kijelentette:

amennyiben a politikai döntéshozók eldöntötték, hogy kiszorítanak minket az országból, nincs más választásunk, minthogy ezt komolyan vegyük.

Enyedi szerint “ideológiai küzdelem” zajlik.

Úgy tűnik Orbán Viktor semmi nem szeret, ami akár megközelítőleg liberális, toleráns és progresszív

– mondta a rektorhelyettes. Úgy vélte, hogy az egyetem alapvető értékei, vagyis a nyitott társadalom, “irritálhatja” a kormányfőt.

Maria Vassilakou bécsi főpolgármester-helyettes a hét elején azt nyilatkozta, hogy “amennyiben az intézmény új székhelyet keres, úgy szívesen meghívná a Soros-egyetemet Bécsbe”. A zöldpárti politikus a Kurier című lap keddi számában azt nyilatkozta, hogy munkatársai már felvették a kapcsolatot az egyetemmel, és hétfőn levelet írtak Michael Ignatieffnek, a CEU rektorának, hogy hivatalosan is felajánlják segítségüket.

Az osztrák politikus azonban hangsúlyozta, hogy számára az lenne a legjobb megoldás, ha az egyetem továbbra is Budapesten maradna, és ott folytatná a munkát. Meglátása szerint most az a fontos, hogy megoldást találjanak a budapesti székhelyen, Bécs csupán B-terv lehetne.
Beate Meinl-Reisinger a liberális Neos ellenzéki parlamenti párt bécsi szervezetének vezetője szerint “nagy lehetőség lenne Bécs számára”, ha az egyetem az osztrák fővárosba költözne.

Frissítés:

A CEU eltökélt szándéka, hogy Budapesten maradjon, abban a városban, amely több mint két évtizede az otthona.

– mondta Leon Botstein, a CEU kuratóriumának elnöke.  Bármilyen más tervről szóló híresztelés téves. A CEU megismétli, hogy minden jogorvoslati eszközzel élni fog, hogy Budapesten maradhasson, ahol a törvényeket betartva működik 25 éve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik