Belföld

Előugrott egy fa mögül, és fiatalokat késelt meg Tiszakécskén

Lezárt a rendőrség a nyomozást egy 25 éves fiatalember ügyében, aki megkéselte vitapartnereit Tiszakécskén. Életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete és a súlyos testi sértés bűntette miatt javasolnak vádemelést.

A nyomozás adatai szerint az érintettek egy tiszakécskei szórakozóhelyen keveredtek konfliktusba egymással, egyiküknél kés volt, azzal fenyegetőzött. A társaság tagjai – két 20 éves és egy 22 éves fiatal – távoztak, azonban akkor még ismeretlen vitapartnerük követte őket, egy fa mögé rejtőzött, majd amikor odaértek, előugrott és mindhármukat megsebesítette. 

A tiszakécskei rendőrök beazonosították és a szentkirályi tartózkodási helyén még aznap éjjel elfogták a 25 éves román állampolgárságú gyanúsítottat, akit a bíró előzetes letartóztatásba helyezett, és azóta is rács mögött van.

Az eljárás során kirendelt igazságügyi orvosszakértő véleménye szerint mindhárom sértett nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. Közülük két férfi sérülései alkalmasak voltak életveszélyes eredmény előidézésére is.

Az ügy iratai már az illetékes ügyészségen vannak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik