Belföld

Fideszes civil szervezete pereli a Heinekent

Épp akkor kezdte zavarni őket a vörös csillag, amikor a kormányt.

Ahogy pénteken megírtuk, beperelte a Heinekent a Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete és a Szabadságvédő Alapítvány, mert szerintük a cég termékein feltüntetett vörös csillag sérti a kommunista diktatúra áldozatainak emlékét.

A két szervezetnek ez épp akkor jutott eszébe, amikor a kormány is hadjáratot folytat a Heineken ellen, szintén a vörös csillagot használva ürügyként, de nyíltan vállalva azt is, hogy bosszút akarnak állni amiatt, hogy a Heineken romániai leányvállalata védjegyhasználati pert nyert az Igazi Csíki Sör gyártója ellen. Ezt a kormány a magyar kötődésű vállalkozás elleni támadásként értékeli (bár az Átlátszó Erdély megírta, az Igazi Csíki Sör gyártóját is felerészben holland bejegyzésű cég birtokolja).

Az Index ugyanakkor azt írja: a Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete elnöke az a Menczer Erzsébet, aki korábban fideszes országgyűlési képviselő volt, és most is a III. kerületi Fidesz vezetője.

Menczer azzal került reflektorfénybe, hogy 2014-ben megszavazta, rászorultsági alapon kapjon önkormányzati bérlakást Óbudán fia és menyasszonya, miközben ő maga havi 723 ezer forintot keresett parlamenti képviselőként. A döntés idején nem jelezte, hogy saját családjáról van szó.

Parlamenti pályafutása idején egyébként kiemelkedő ügyekben nyújtott be önálló képviselői indítványt, ilyen a Fidesz 2010-es médiatörvénye, az Alaptörvény negyedik változtatása vagy a 2012-es költségvetési törvény módosítása – mutat rá a portál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik