Belföld

Küzdősportra, lövészetre tanítanák az iskolásokat

sportlövészet (Array)
sportlövészet (Array)
Elkészült az iskolai testnevelést „színesítő” kormányzati koncepció.

A Népszava szerint szép lassan militarizálja a társadalmat a kormány. Alakul az iskolai öttusa is: a kabinet a küzdősport-oktatás bevezetésével “színesítené” a testnevelés-órák programját, amibe beépülhet a lövészet (a kormány a következő három évben 197 lőtérre 27 milliárd forintot szán). Ha a kormány rábólint az iskolai testnevelést „színesítő” koncepcióra, a gyerekeket lövészetre és küzdősportokra (karate, dzsúdó, grundbirkózás) is oktatnák.

A cél, hogy a gyerekek tanulják meg az agresszió kezelését: például azt, hogy miként kerüljék el a verekedést és védjék meg magukat.

A tervezet készítői a lövészetet kevésbé tartanák hangsúlyosnak, az iskolákra bíznák, bővítik-e azzal a tananyagot, de a lehetőséget minden gyereknek biztosítanák, járásonként alakítanának ki centrumokat. Az új sportágak bevezetéséhez szükséges kerettanterv már júniusra elkészülhet, általános bevezetése a 2019-re tervezett Nemzeti Alaptanterv-módosítással együtt várható.

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke borzalmasnak tartja a társadalom militarizálását. A küzdősportok bevezetéséről korábban már hallott Simicskó István honvédelmi minisztertől. Bár a sportnak szerinte is helye van a gyerekek életében, de az kérdés, hogy ehhez a küzdősportot kell-e a mindennapos testnevelés részévé tenni. Nem minden gyerek alkalmas erre, azt sem lehet tudni, hogy az kiben fokozza az agresszivitást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik