Börtönbe! Takarodj, diktátor! – így üzentek Orbánnak az ünnepen

Sziszegve sem szolgálok aljas, nyomorító hatalmakat – ezt a feliratot olvashatták a Szent Rókus kápolna falán azok, akik vidékről, szervezetten érkeztek a hivatalos március 15-i ünnepségre.

A Rákóczi úton a buszsávot jelölték ki a járművek fogadására. Ezek között nem csupán a zirci önkormányzat kisbuszát és a Darányi Ignác-tervből vásárolt darabot fedezhettük fel, hanem természetesen a Puskás Akadémia buszát is. Sőt a sportrészleg olyan erős volt, hogy a felcsúti jármű mögött a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) Hajrá, kohász! feliratú gépe parkolt.

Nem csupán a miniszterelnök megszokott retorikai bravúrjára kíváncsiak, de az ellentüntetők között is nagy volt a készülődés. Az október 23-a után újra fütyülésre készülő Együtt a Múzeum körút és a Rákóczi út sarkán verte fel bázisát. Juhász Péter vezetésével ott gyülekeztek a demonstrálók, akik alkalmi szópárbajokat vívtak az Orbánhoz sietőkkel. Volt anyázás, tetoválásanalízis, sorosozás egyaránt, érdeklődtek a kormánypártiaknál a birtokolt trafikok számáról, illetve invitálták egymást Fradi-meccsre, hogy aztán egy kisfiú kérdése vidámmá varázsolja a vitafinist:

Ez így kezdődik?

Hát így.

Aztán el is indult a demonstrálók sora a Nemzeti Múzeum felé, noha nem sok remény mutatkozott arra, hogy az ellenállók be is jutnak az eseményre. Elkordonozták a teret, a Fidesz-kedvenc biztonsági szolgálat emberei, a Valton emberei motoztak a bejáratnál.

Meg is akadt Józsi bácsi, az ellenzéki tüntetések emblematikus alakja, akinek azt javasolták, a sípjával maradjon kívül, ő azonban elszántnak mutatkozott, mondta, hogy a véleménynyilvánítási szabadságával él majd, ám végül visszavonult, mert végre valaki szépen szólt hozzá.

Arra számítottunk, hogy a többség így jár majd, azaz hiába a rejtegetésre ideális minimálsípok, az őrök éberek lesznek, s nem törődve joggal, szabadsággal, kívül tartják majd a tüntetőket, ám minden máshogy lett: a tiltakozók sorra jutottak túl a Valton-sorfalon, és Juhász vezetésével haladtak a Nemzeti Múzeum felé.

Ahol aztán pattanásig feszült hangulatban múlt az idő. Pillanatonként ugrottak egymásnak a felek, volt, aki lökött, más üvöltött, volt, aki a Biblia magasba emelésével akart némaságot elérni, más inkább zászlóval vadászott a tüntetőkre, volt, aki liberálbolsevikozott, volt, aki tényleg vitázni akart. Mind közül az utóbbi távozott a legkevesebb sikerélménnyel.

A fütyülés irdatlan erejű volt, Tarlós Istvánt sem nagyon lehetett már hallani, ám amikor Orbán Viktor a mikrofonhoz lépett, egyértelművé vált: a tudósítás legalábbis hiányos lesz, minthogy a kormányfő beszédéből egyetlen, de tényleg egyetlen szót sem lehetett hallani. 

Annál többet a rigmusokból: Orbán Viktort kevéssé cizellált formában kérték távozásra (takarodj!), majd szabadságvesztést helyeztek kilátásba (börtönbe!), hogy végül politikusi karakterét rajzolják meg (diktátor!). Akkor az események már bizonyos értelemben követhetetlenek voltak: random pontokon alakultak ki nézeteltérések, hol itt takartak le kézzel kamerát, hol amott feszültek egymásnak a vitázó felek, közben mindenféle rigmus zúgott, ki ennek, ki annak címezte hazaárulózását.

Így ment ez egészen addig, mígnem Orbán Viktor befejezte beszédét, s a műsorvezető közölte: az ünnepség véget ért. Megkérdeztük Sándor Máriát, a feketepólós ápolót, hogyan érezte magát, azt mondta, a tüntetők tiszteletben tartották az ünnep méltóságát, csak a beszéd alatt fütyültek, de ezt mindenképp meg kellett tenniük, mert csak így hallhatták hangjukat.

A tömeg hazaindult. A valtonosok még figyeltek, minden rendben van-e, vigyáztak a szabadság ünnepére.

Már csak az a kisgyerek hiányzott, hogy megkérdezze:

Ennek így van vége?