Megalázó a betegnek, megalázó az orvosnak, megalázó ez mindenkinek
– fakadt ki egy budapesti nőgyógyász, amikor a hálapénzről beszélgettünk vele. Azután kerestünk meg orvosokat, hogy kiderült: a Semmelweis Egyetem klinikáján felfüggesztettek egy nőgyógyászt, miután 160 ezer forintot kért egy sürgősségi császármetszésért. Persze a konkrét üggyel kapcsolatban mindannyian hangsúlyozták, nincs érdemi köze a paraszolvencia problémájához, mert a sürgősségi, életmentő beavatkozás “beárazása” erkölcsileg, jogilag is védhetetlen, sőt visszataszító. Ugyanakkor az eset hiába különbözik alapjában a hálapénzes esetek elfogadott, tűrt műfajától, mégis fókuszba küldte az ügyet.
De mit hálálunk meg a pénzzel?
Semmit – legalábbis Rácz Jenő szerint. A korábbi egészségügyi miniszter kiemelte, szó sincs itt háláról, ezért is szerencsésebb paraszolvenciáról beszélni.
Emlékeztet arra, hogy a Világbank tanulmánya szerint a jelenség a korábbi szocialista országokban terjedt el, de jól ismert például Kínában is. Ott jelenik meg, ahol az egészségügyi közkiadások aránya alacsony, a szektorban nincsenek megfelelő szinten a bérek, ismert módszer a kiskapuk keresése a problémák megoldására, miközben a politika és a társadalom egyaránt hajlamos az átláthatatlan rendszerek elfogadására.
Volt olyan nőgyógyász, aki félmondatban összegezte a hálapénz létezésének, csöndes elfogadásának okát:
a bizalom teljes hiánya miatt van.
Azaz a beteg azért keresi az orvost a pénzzel, mert nem feltételezi, hogy személyes előnyszerzés nélkül hozzáfér a megfelelő színvonalú ellátáshoz. Az biztos, hogy a Republikon Intézet kutatása alátámasztja azt, hogy a polgárok bizalmatlanok: a vizsgálat szerint – a szociális mellett – az egészségügyi biztonságot tartják a legnagyobb kihívásnak.
Ennek ismeretében még különösebb rejtély, miként lehetséges, hogy a téma hosszú évek óta nem dominálja a politikai napirendet, miközben korábban, például a 2008-as népszavazás előtt a vizitdíj miatt meghatározó téma volt a hálapénz. Ha most előterében lenne a téma, akkor újra érdemi vita alakulhatna ki.
Elvégre ennek nyomán a kiválasztott szabad idejében, munkaidőn kívül is foglalkozik a várandós nővel, siet a kórházba, ha indul a szülés, ezért az érintettek kötelességüknek érzik, hogy kompenzálják extra munkáját, ha már a rendszer ezt semmilyen formában nem teszi meg.
Pénzt, pénzt, pénzt!
Ebből kiderül, hogy a rendszer kódolja azt, hogy a szülészet-nőgyógyászat a hálapénzzel leginkább fertőzött ágazat legyen. Több nőgyógyász is elmondta, nem nagyon van más olyan terület, amely ennyi készenlétet, munkaidőn kívüli munkát igényelne.
Arról nem szólva, hogy ha indul a szülés, indul a doktor is. Ám nem találkoztunk olyan véleménnyel, amely szerint az egyszerű fizetésemelés megoldást jelentene. Az egyik – karrierje elején járó – orvos, akivel beszéltünk, például azt mondja, az átláthatóság növelése kulcskérdés.
Azaz szerinte a szabad orvosválasztás is fenntartható, ha formalizálják: a család a kórházban szabályozott keretek között választana orvost, amiért fix összeget adna az intézménynek, amely aztán abból fizethetné legálisan az orvos extra munkáját.
Igaz, ennek a változatnak alighanem csekély támogatása lenne a családok körében, elvégre az élet legintimebb pillanatainak egyike a gyermek születése, így mindenki számára fontos kérdés, kivel osztja meg azt.
Rácz Jenő – aki a Gyurcsány-kormányban egészségügyi miniszter volt – is kitér arra, hogy ha önmagában a pénz lenne a megoldás, akkor már nem létezne a hálapénz, hiszen a Medgyessy-kormány ötvenszázalékos béremelést hajtott végre a szektorban. Rácz szerint a probléma sokkal összetettebb és nagyobb annál, mint hogy egy “varázsintézkedéssel” megoldható lenne.
Több egészség, jobb egészségügy
Rácz úgy véli, nagyon nehéz addig előrelépni, amíg
mi vagyunk a legkövérebb európai nemzet.
Ez ugyanis kódolja a betegségeket: a magyarok többet használják az egészségügyi rendszert, mint egészségesebb nemzetek tagjai. Márpedig a kereslet csökkentése vezethet oda, hogy csökken a teher a rendszeren, így a betegek nem szorulnak rá, hogy “kiskapukon közlekedve” próbáljanak jobb ellátáshoz jutni. Persze az állam e téren sem végzi el a feladatát, idehaza alacsony az egy főre jutó, államilag finanszírozott egészségügyi kiadások nagysága.
Ha valaki most azért fizet hálapénzt, mert nem nyolcágyas, zuhanyzó nélküli kórterembe, hanem négyágyas, fürdőszobásba tették, akkor kevésbé érez majd késztetést a boríték átadására, ha egyből oda kerül, ezért kell fejleszteni az egészségügyi infrastruktúrát
– mondja Rácz. Meg persze minden mást. A képlet ugyanis bonyolult, hiszen nagy állami befektetéssel kellene jobb egészségügyi rendszert létrehozni, miközben javul a lakosság egészségi állapota, mert szemléletváltozás nyomán “mozgóbbá” válik a nemzet, és ezzel párhuzamosan növelni a bizalmat, átláthatóbbá, ellenőrizhetőbbé tenni a rendszert.
Házi feladat: bátorság
Ugyanakkor a Semmelweis klinikán történt eset is rámutat: nem csupán az államnak, az orvostársadalomnak van teendője, hanem a többi kórházhasználónak is.
Rácz saját praxisából is emlékeztet olyan esetre, amikor a beteg hajlandó volt írásba adni a történteket, majd miután az igazgató megtette a feljelentést kollégája ellen, tanúskodni a bíróságon. Merthogy a “kikényszerített hálapénz” bűncselekmény.
A hálapénz akkor legális, ha a beteg önként és a szolgáltatás után adja át. Ha megkérik a szolgáltatás árát az állami intézményrendszerben, az bűncselekmény. Azok a nőgyógyászok, akikkel beszéltünk, lesújtóan nyilatkoztak azokról az orvosokról, akik például a sürgősségi beavatkozást árazzák be. A Semmelweis-klinikán történt esetről egyikük megvetően csak annyit mondott:
Sose volt, sose lesz orvos, aki az életmentésért pénzt kér.
Beszélgetőpartnereink közül volt, aki utólag fogad el borítékot, de olyan is, aki teljesen elutasítja a hála e formáját. Utóbbi azt mondta, tapasztalata szerint a fiatalok között egyre többen vannak, akik lázadnak a rendszer ellen. Ugyanakkor szerinte nincs semmi esély a radikális változásra, amíg senki nem törekszik arra, hogy a munkaidőn kívüli munkát, a készenlétet átláthatóan szabályozzák.
Egyik forrásunk mesélt arról is, hogy kollégájának a NAV-val is meg kell küzdenie egy lakásvásárlás után, mivel bevallott jövedelméből nem jött ki a matek.
