Belföld

Orbán elárulta a lengyel barátságot a twitterezők szerint

Akad, aki a lengyel-magyar barátság árulójának írja le a magyar kormányfőt, aki a lengyel kormány által hisztisen ellenzett Donald Tuskra szavazott.

Nagy felhördülés lett a lengyel kormánypártban abból, hogy még az ősi szövetséges Orbán Viktor sem állt ki azon törekvésük mellett, hogy kigolyózzák az Európai Tanács éléről az egy ciklust már lehúzó Donald Tuskot. Tusk ugyanis nem a mostani kormányzó Jog és Igazságosság tagja, így Jaroslaw Kaczynski pártvezér szabályos hátbaszúrásnak vette, hogy minden tagállam megszavazta Tuskot a lengyeleken kívül.

Közölte is, érti a nyomást, de csalódott Orbán Viktorban. Pártjának szimpatizánsai már nem voltak ilyen simulékonyak a magyar kormányfővel.

Orbán már az uniós csúcs előtt kijelentette, mivel a Fidesz az Európai Néppárt tagja, ezért a Néppárt jelöltjét, Tuskot fogja támogatni. Orbán a 444 szerint mellesleg arról is beszélt, hogy próbálta kibékíteni a lengyeleket, de ők hajthatatlanok voltak. Az Index Eurologus blogja szerint a twitterezők emiatt hátbaszúrásról írtak:

Egy másik azt írja, csak szavak a lengyel-magyar barátságról szóló szólamok, majd angolul hozzáteszi, Orbán szégyellje magát:

Egy harmadik twitterező (újságíró ráadásul) egy barátjának üzeni, hogy Orbán egy áruló:

A magyar kormányfő a Facebookon is kapja az ívet. Akad, aki szégyennek nevezi a mai szavazást, bár Orbánt még nagy vezetőnek tartja. Mások a magyar miniszterelnök stratégiai éleslátását emlegetik, hogy nem lehet őt elítélni, nem tudni, mi volt a célja. Érdekes módon a lengyel ellenzék támogatói vannak zömmel jelen a kormányfői Facebook-oldalon, de ők nagyon hálásak. De azért akadnak, akik azt írják, elárulták Lengyelországot. A lengyel Arturt végül idéznünk kell szó szerint:

“Viktor !! Normál emberek többsége köszönöm a támogatást Donald Tusk!! Kaczynski gnome, mint Hugo Chavez. Hogy barátai kacsa kínos !!”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik