Belföld

Elkezdik beoltani a makói kórház dolgozóit

Megkezdik a makói kórház dolgozóinak beoltását a kanyarófertőzés ellen védettséget biztosító vakcinával – közölte Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátóközpont Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója hétfőn a helyszínen.

A szakember újságíróknak az oltóanyag megérkezését követően elmondta, az intézmény 420 dolgozója közül a tisztiorvosi szolgálat szakemberei az életkor és az oltási előzmények alapján választják ki azokat, akiknek be kell adni a vakcinát.

A kórház minden dolgozója műszakkezdés előtt kikérdezésen vett részt, közülük egy újabb embernél felmerült a kanyarófertőzés gyanúja.

Ezzel tizenegyre nőtt a kanyarógyanús dolgozók száma, közülük ötnél már laboratóriumi vizsgálatok is igazolták a fertőzést

– közölte a főigazgató.

A makói kórházban négy újszülöttet ápolnak, ők – ha szükséges – a kanyaróval szembeni ellenanyagot kaphatják meg, amely alkalmas a betegség kivédésére – tudatta a szakember.

A makói kórház munkatársai fölvették a kapcsolatot valamennyi olyan pácienssel, aki a héten valamilyen fekvőbeteg-ellátást igénylő beavatkozásra, műtétre vagy vizsgálatra volt előjegyezve, így ők már meg sem jelentek hétfőn. Egy makói pácienst pedig Hódmezővásárhelyen operálnak meg.

A hódmezővásárhelyi kórházban – ahol több mint 28 ezer, a makói intézményhez tartozó páciens ideiglenes ellátása történik – átszervezték a munkát annak érdekében, hogy a szükséges kapacitás rendelkezésre álljon. A tervezett műtétek egy részét elhalasztották, csak a daganatos betegek operációit, illetve a hosszabb előkészítést igénylő beavatkozásokat végzik el – tette hozzá a főigazgató.

A tisztifőorvosi hivatal korábban felhívta a figyelmet arra, hogy ha valaki influenzaszerű tüneteket észlel magán, és kiütések jelennek meg a fején, az arcán, akkor azonnal vegye fel a kapcsolatot a háziorvosával. Fontos, hogy előzetesen telefonon egyeztessen időpontot az orvossal, hogy a vizsgálat idején a beteg másokat ne fertőzhessen meg, például a váróteremben.

Elkezdik beoltani a makói kórház dolgozóit 1
A makói kórház bejárata
MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Romániában 2016 eleje óta 3109 kanyarós megbetegedést diagnosztizáltak, a legtöbb esetet a Bánságban észlelték. Krassó-Szörény megyében 726, Arad megyében 617, Temes megyében 568 esetet jegyeztek. A járvány elsősorban olyan közösségeket érint, ahol az átoltottság nem elég magas, 95 százalék alatti. Az e közösségekhez tartozó családok jellemzően sokat költöznek vagy folyamatos mozgásban vannak, nincs háziorvosuk, és a gyermekeiket nem oltatják be.

Magyarországon 1969-ben vezették be a kanyaró elleni védőoltásokat, aminek köszönhetően a 47 éven aluli lakosság döntő többsége legalább egy, kanyaró elleni oltásban részesült. A hosszú távra szóló védettség kialakítása érdekében 1989-től kezdődően két alkalommal – 15 hónapos, majd 11 éves korban – kapnak oltást a gyerekek. Az elmúlt két évtizedben Magyarországon az átoltottság meghaladta a 98 százalékot. Az oltás és az emlékeztető oltás a szakirodalmi adatok szerint mintegy 99 százalékos védelmet biztosít.

Az 1969 után, de 1989 előtt születettek között előfordulhat, hogy valaki csak egy oltásban részesült, náluk az immunitás szintje az évek múlásával csökkenni kezdhet. Ilyen esetekben sajnos előfordulhat, hogy oltás ellenére fertőz a kanyaró – áll a közleményben.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik