Belföld

Kanyaró: újabb gyanús eset Makón

Azonosíthatták a beteget, akitől elindulhatott a fertőzés.

Mint korábban megírtuk, a kanyaró miatt zárlatot rendeltek el a makói kórházban, miután több dolgozónál már laboratóriumi vizsgálatok is igazolták a fertőzést. Az állami hírtévé szerint hétfőn kezdik beoltani személyzetet, amelynek újabb tagját fertőzhette meg a vírus. Azonosították a beteget, akitől elindulhatott a fertőzés, de még nem tudni pontosan, miként fertőződtek meg a dolgozók.

Mivel a szomszédos romániai megyékben hónapok óta járvány van, feltételezik, hogy onnan került át a kórokozó. Nem kizárt, hogy azokat is beoltják, akik korábban már kaptak vakcinát. Az sem kizárt, hogy a fekvő betegeket is be kell oltani. Így járhatnak el minden nagyobb, román határhoz közeli kórházban is.

Az Országos Tiszti Főorvosi Hivatal (OTH) utasítása szerint ellenőrizni kell a Romániával határos megyékben az egészségügyi dolgozók a kanyarófertőzés ellen is védettséget biztosító oltásának dokumentációját, azokat pedig, akik nem kaptak második oltást, be kell oltani.

A szakemberek korábban jelezték, hogy az 1969 előtt születettek nem, a későbbi generációk csak részlegesen védettek a kanyaró ellen, mivel 1990-ben lecserélték az addig használt vakcinát.

A mostani védőoltás már megfelelő védettséget biztosít, ráadásul az oltást ismétlik kisiskolás- és kamaszkorban. Ugyanakkor a védettség csökkenhet felnőttkorra, de a betegség kialakulását és a járványt még így is megakadályozhatja.

 

Romániában 2016 eleje óta 3109 kanyarós megbetegedést diagnosztizáltak.

A járvány elsősorban olyan közösségeket érint, ahol az átoltottság nem elég magas (95 százalék alatti).

Az OTH szerint hazai eredetű kanyaró megbetegedés 2002 óta nem fordult elő, az elmúlt 15 évben behurcolt, behurcolással összefüggő esetből is csak 12-t jelentettek Magyarországon. A kanyaró igen ragályos fertőző betegség, amelyre lázas, hurutos bevezető szakasz és az azt követő kiütéses fázis jellemző – írja a Házipatika.

A 9–11 napos lappangási időszak bágyadtsággal, levertséggel, étvágytalansággal, fejfájással, hőemelkedéssel, hurutos tünetekkel és hányással, hasmenéssel járhat. A 14. nap körül jelennek meg a testen az apró vörös kiütések. Ha valaki influenzaszerű tüneteket észlel magán és kiütések jelennek meg a fején, arcán, azonnal vegye fel a kapcsolatot a háziorvosával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik