Belföld

Újraindulhat a bíróságon a moszkvai ingatlanügy

Újraindulhat a bíróságon a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség eladásának ügye a Fővárosi Ítélőtáblán március 17-én, miután a vádhatóság indítványozta az elsőfokú ítélet megsemmisítését, és a megismételt tárgyalást – írta szombati számban a Magyar Idők.

A lap szombati számában olvasható, hogy a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség szerint a Budapest Környéki Törvényszék rosszul értékelte a bizonyítékokat és nem tárta fel teljesen a sok milliárdos kárt okozó adásvétel körülményeit, amikor felmentette a hűtlen kezeléssel vádolt Székely Árpád volt moszkvai nagykövetet és bűnpártolással vádolt társait.

A vádhatóság szerint az épületet jóval a piaci ár alatt adták el 2008-ban, mert a költségvetés az összedőlés határán volt, az eladást az akkori nagykövet intézte, hűtlen kezelést elkövetve. Horváthné Fekszi Márta, a Külügyminisztérium volt államtitkára, Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatója és Császy Zsolt, az MNV volt értékesítési igazgatója, valamint további három vádlott bűnpártolást követett el a vád szerint – írták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik