Belföld

Kitalált ősök miatt jelentettek fel egy családfakutatót

Feljelentettek egy családfakutatással foglalkozó céget, mert a gyanú szerint munkáikban fiktív ősöket, hamis adatokat tüntettek fel, írta szombati számában a Magyar Nemzet.

A cikk szerint egy pécsi cég borsos árakon kínálta kétes értékű munkáját, ráadásul újabb pénzeket szedtek be azért, hogy – állításuk szerint – a levéltár különleges kutatásokat végezzen az ügyfél családjára vonatkozóan.

A Magyar Nemzet szerint azonban a Magyar Nemzeti Levéltár hivatalosan megerősítette, hogy szolgáltatásaik között nem szerepelnek a cég által hivatkozott elemek. A levéltár nem folytat családfakutatást, és nincs különleges kutatási engedély sem, ugyanis az általuk tárolt iratok ingyen kutathatók mindenki számára a vonatkozó jogszabályi keretek között.

A lapnál számos károsult mellett a cég egykori kutatói is jelentkeztek, akiket állításuk szerint a cégvezető nem fizetett ki.

Kiemelt kép: Flickr

Ajánlott videó

Olvasói sztorik