Most néhány nap pihenés, kedden pedig a kormányülés utáni sajtókonferencián találkozunk
– mondta az erejét láthatóan visszanyert Szydlo a meglepett újságíróknak, akik az eredetileg kormányszóvivőiként bejelentett sajtóértekezletre vártak a helyszínen.
Szydlo köszönetet mondott a balesete helyszínén dolgozó mentőknek, rendőröknek, megköszönte az oswiecimi és a varsói orvosok munkáját, a lengyeleknek a neki küldött üzenetekben kifejezett támogatását.
Megszólalása után a kormányfő varsói rezidenciájára távozott. Ezt követően Rafal Bochenek kormányszóvivő bejelentette, a katonai kórházban továbbra is ápolják a kormányőrségnek azt a tisztjét, aki Szydlóval egy gépkocsiban utazott, és a balesetben szintén megsérült.
A miniszterelnököt múlt péntek óta ápolták a varsói katonai kórházban, ahova a dél-lengyelországi Oswiecimben elszenvedett autóbalesete után került. A kormányfőt szállító, konvojban haladó gépkocsi sofőrje egy személyautó előzése közben irányváltásra kényszerült, és egy útszéli fának ütközött. (MTI)