Belföld

Molesztálta, fenyegette pótnagypapája a miskolci kislányt

Első nyilvános ülését tartja kedden a Debreceni Ítélőtábla annak a férfinak az ügyében, aki a vád szerint molesztálta albérlője kislányát. Első fokon tavaly októberben döntött a Miskolci Törvényszék: öt év négy hónap börtön folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt – akkor ennyit kapott a „pótnagypapa”.

A nő 2013 októberében vette ki egy miskolci családi ház egyik lakrészét, ahová két kiskorú gyermekével költözött. Kifejezetten jó viszonyba került a tulajdonossal, ahogy a vádiratban áll, a férfi gyakran látta el tanácsokkal a fiatalasszonyt, aki mentális problémái miatt nem tudta mindig ellátni a háztartással kapcsolatos és a gyereknevelési feladatokat.

A vádlott évek óta egyedül élt, távol a gyerekeitől. Segítséget ajánlott albérlőjének, így a hét túlnyomó részében ő indította iskolába a gyerekeket, ellenőrizte a leckéjüket, de még a tanáraikkal is tartotta a kapcsolatot.

A kislány rendszerint nála töltötte a délutánokat, tanult, ott evett, és olykor ott is aludt. Ahogy a bíróság tájékoztatásában áll,

bensőségesnek tűnő  unoka- nagyapa  viszony  alakult  ki  közöttük.  2013 október-novemberében  azonban a férfi arra  kényszerítette  a  kislányt, hogy „ különböző  szexuális  cselekményeket  tűrjön  el”. Arra is volt példa, hogy megfenyegette a gyereket és rá akarta venni, hogy a történteket fogja az apjára.

A gyerek határozottan visszautasította a férfit, vagy elszaladt, elhúzódott tőle.  A fenyegetések ellenére pedig egy idő után beszélt: az anyjának, a nagymamájának és osztályfőnökének is elmondta, hogy mi történt vele.

Az első fokú ítéletbe sem az ügyész, sem a vádlott és a védője nem nyugodott bele: előbbi súlyosításért, utóbbiak felmentésért fellebbeztek.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Police officers tear the shirt of a protester during a clash inside a shopping arcade in Sha Tin of Hong Kong after a rally against a controversial extradition law proposal in Sha Tin district of Hong Kong on July 14, 2019. - Riot police and protesters fought running battles in a Hong Kong shopping mall on July 14 night as unrest caused by a widely loathed plan to allow extraditions to mainland China showed no sign of abating. (Photo by Philip FONG / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.