Belföld

Szlovákiai magyar politikusok szervezetét támogatta százmilliókkal a kormány

A Libertate polgári társulás elnöke szerint a munkájukat „majd megítélik, hogy jó-e vagy sem”.

A szlovákiai Magyar Közösség Pártjának egyik tagja vezeti azt a szervezetet, amely 220 millió forintnyi támogatást kapott a magyar kormánytól. A Libertate polgári társulásról eddig szinte semmit nem lehetett tudni, a Parameter.sk szólaltatta meg a szervezet elnökét, Németh Róbert csallóközcsütörtöki alpolgármestert, aki azt mondta:

A későbbiekben biztos fogunk kommunikálni, a polgári társulásnak vannak folyamatban lévő dolgai, csak meg kell várni hogy legyen eredménye, amire azt mondhatjuk, hogy ez már valami. Aztán majd megítélik, hogy jó-e vagy sem.

Némethen kívül még két tagja van a társulásnak, Nyilfa Péter, aki szintén MKP-tag, és Szitás Zoltán, akinek párttagságáról az alpolgármesternek nincs tudomása.

Arra a kérdésre, hogyan jutottak a 710 ezer eurós támogatáshoz, a portál szerint kissé zavart nevetés közepette válaszolta Németh Róbert, hogy „pályáztunk”. Majd hozzátette:

mindenki, aki dolgozik és pályázik, annak van esélye, hogy kapjon támogatást.

Azt nem akarta elárulni, hogy a Miniszterelnökség által megítélt támogatás megérkezett-e már a számlájukra, és költöttek-e már belőle. Azt viszont elmondta: tevékenységük az identitás-megőrzésre alapul, szeretnének létrehozni egy kéthavonta megjelenő újságot, ami „a magyarságról szólna”.

A Parameter.sk emlékeztet: egy másik felvidéki magyar szervezet, a galántai Főnix Polgári Társulás összesen mintegy egymillió eurónyi támogatást kapott a magyar államtól az elmúlt négy évben.

Ennek kapcsán felmerült, hogy a magyar kormány ezen a szervezeten keresztül támogatta a Magyar Közösség Pártjának választási kampányait.

2014-ben, amikor helyhatósági választások voltak, a Főnix 233 ezer eurós adományt kapott a magyar állami Szerencsejáték Zrt.-től. Épp előtte egy nappal a szervezet elnöke, Pósa Lajos 25 ezer eurót ajándékozott az MKP-nak, két hónappal később pedig még 20 ezret. Miközben a Magyar Közösség Pártja 2015 decemberében 650 ezer eurós banki hitelt vett fel, 2016-ban, a szlovákiai parlamenti választások évében a Miniszterelnökség majdnem azonos összeggel, 645 ezer euróval dotálta a Főnixet. A szervezet tevékenysége rejtély, állítólag voltak saját rendezvényeik, de erről senki nem tud – írja a felvidéki portál.

Idén ősszel megyei választások lesznek Szlovákiában, de Németh Róbert tagadta, hogy a Libertate által kapott támogatást az MKP kampányára költenék.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik