Ennyi már gombócból is sok, kezdte 19. évértékelőjét Orbán Viktor.
A 2016-os év legkevésbé sem volt unalmas, a 2017-es is hasonlónak ígérkezik a miniszterelnök szerint. Azt fogjuk egymástól kérdezni, valóban ez történik-e a világban, miközben a szemünket dörzsöljük.
Mindenki azt hitte, a globális világrend megfellebbezhetetlen, a nemzeteknek vége, és ha nem akarunk lúzerek lenni, álljunk be a sorba.
A történelem azonban nem tudott arról, hogy neki bizony vége van, kampec.
Hanem feltette a kezét és azt mondta, mutatnék néhány újdonságot, s kilépett a medréből, legalábbis a miniszterelnök szerint.
Csakhogy a történelem mi magunk vagyunk.
A kormányfő szerint szép dolog volt azt látni ’56 hatvanadik évfordulóján, hogy milyen nagy és fontos dolog még mindig is a szabadság, majd hozzátette, senki nem képzelheti magát büntetlenül isten helyébe.
A miniszterelnök úgy látja, a világ megelégelte az eddigi rendet, ezt mutatja a Brexit, a kipenderített olasz kormány, és az is, amit mi, magyarok produkálunk.
Az eddigi alávetettek „visszakövetelik hazájukat, esélyeiket, a nemzetek sokszínű világát”. E lázadást látja Orbán az amerikai, a francia, a holland és az osztrák választási kampányban, az általános jobbra fordulásban.
Jön egy népies fordulat:
Meleg a pite, így mondják ezt a fociöltözőkben.
A piteforróság része, hogy az „eddig kulturált vezetők immár a globalizmus szörnyűségeiről, a migránsokról, a pénz hatalmáról szónokolnak”.
Pacekba a harang
Orbán szerint számos nyugati vezetőre áll, hogy „a jólét elvette az eszüket”, vagy ahogy a kormányfő édesanyja fogalmaz ilyen helyzetekben:
Jó dolgukban nem tudják, mit is csináljanak.
De honnan jutottunk ide? Hiszen nyugaton fényes az élet, irigyli a világ az ottani jólétet. Eddig úgy ment, hogy a nyugat a boldog, a kelet a szegény, a faragatlan, az érdes és földszagú. Nem csoda, hogy ezek után a nyugatiak nincsenek hozzászokva, hogy „pacekba kapják az ellenvéleményt”, nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy a keletiek „betörhetnek Dévénynél”. Pedig hát „mi is az unió tagjai vagyunk, a harang is értünk szól”.
Orbán szerint most a fő kérdés az, hogy Európa polgárainak lesz-e joguk saját kultúrájukhoz, meg tudják-e védeni magukat, lesz-e iskola, esély a gyarapodásra.
Lesz terrormentes biztonság és félelem nélküli nagyvárosok? Európában a jövő hosszú árnyékot vet a jelenre.
Hosszú évek keserű gyümölcse érett be Orbán szerint, aki azt is tudja, miért történt ez így. Hát mert a nyitott társadalmak beköszöntével megszületett annak gondolatrendőrsége, a politikai korrektség, és a nyitott társadalom felszámolta az érvelés alapú demokráciát.
Politikai síkon ez azt jelenti, hogy a valódi hatalmat a választott képviselők helyett a senki által nem választott szervezetek és a médiamogulok irányítják.
Az országokat pályaudvarokká változtatják, hogy mindenki ki s be járhasson, ha pedig valaki a sarkára áll, rájuk borítanak néhány millió migránst.
A globalista politika urai az embereket és a nemzetek hibáztatják a miniszterelnök szerint, nem adják fel elveiket, inkább kihirdették: ha valahol nem a liberalizmus nyer, ott veszélyben a demokrácia.
Orbán világkormányzásra vágyik?
Ha a médiának nem sikerül elnyomni az elégedetlenek hangját, akkor kitagadják őket, „ebben az amerikai elnök számára sincs kegyelem”. De az emberek erre „szerencsére úgy reagálnak, hogy elzavarják az elitet”. Orbán szerint nem az uniós dolgokkal akar foglalkozni, tessék figyelni:
Bármennyire csábító is egy magyarnak a világkormányzás távlata.
Bő hat év alatt, vagyis amióta kormányoz, Orbán szerint rutinos nép lettünk. „Mi már túl vagyunk a lázadáson, a mostaniak hozzánk képest elsőbálozók. Mi az elsők között lázadtunk fel 2010-ben, felépítettük a mi észjárásunkból kikovácsolt modellt, a nemzeti együttműködést rendszerét.”
Van most az adócsökkentés és béremelés, ez jó a népnek, ahhoz pedig „ragaszkodunk, hogy mindennek maga a gazdaság legyen a vasfedezete”. Orbán azt állítja, újrahúzta a határokat a bevált és az új, az állam és gazdaság között, miközben ügyelt a politikai stabilitásra. Merthogy „elemi érdek a stabilitás, hiszen mindannyiszor, hogy megingott a politikai stabilitás, abból országvesztés lett… a politikai stabilitás megőrzésében nem ismerünk tréfát”.
A kormányfőnek lázadásaink kategorizálására is jutott energiája: lázadtunk az IMF ellen, lázadtunk az ellen, hogy nem lehet egyszerre nőni és adósságot csökkenteni, lázadtunk a munkanélküliség ellen. Lázadtunk abban is, hogy Brüsszel ellenállása dacára letörtük a családok rezsijét. És abban is ellenálltunk, hogy Brüsszel szerint nem lehet, nem is kell megállítani a migránsokat.
Ezzel megvédtük Magyarországot, mellesleg Európát is.
Nő poén is a Várkert Bazár nagytermében:
Az igazi menekültet persze be fogjuk fogadni: németet, hollandot, franciát, ha az elveszített otthonát nálunk akarják megtalálni.
A nagy lázadásban “fekete bárányok lettünk… és sikeresek”.
Még egy poén:
Hiába, semmi nem olyan sikeres, mint a siker.
Már a pénzügyi minősítők is sorra felértékelnek bennünket, nőnek a bérek, csökken a családok adóssága.
Culágerek, egyesüljetek!
Nem lenne jó, ha nyugati divat szerint idegenből hoznánk munkaerőt, helyette Orbán azt javasolja, becsüljük meg a magyar munkást. Szerinte képesnek kell lennünk arra, hogy Magyarországot a magyar emberek tartsák el. Ehhez mindenkire szükség van, takarítónőkre, útkaparókra, culágerekre. Ezért emelték a béreket.
A köd épp megüli a tájat, de a kormánynak ekkor is előre kell látni.
A magyarok jövője biztosítva van, a diákoknak és a nyugdíjasoknak is, ezért mi dolgoztunk meg, nem ajándékba kaptuk.
A kormányfő szerint hamarosan elérjük a teljes foglalkoztatottságot, elkötelezett amellett, egyetlen gyermek se nőhessen fel úgy, hogy nem látja dolgozni a szüleit.
Sikereket, terveket sorol Orbán:
- A közbiztonság és a határvédelem rendben.
- A hit és erkölcstan marad, sőt, emeljük miniőségét.
- Emelkedik a pedagógusok és orvosok fizetése is.
- Felújították a kórházakat, mentőállomások épültek.
- Külpolitikai- és külkereskedelmi politikát folytat a kormány, ami ráadásul önálló.
- A magyar export történelmi csúcsot döntöget.
- Várják Izrael miniszterelnökét az orosz elnök után, hamarosan a V4-eket is Magyarország vezeti.
A holnap miatt nincs okunk idegeskedni. Magyarországon a holnap nem vet árnyékot a mára.
De Orbán szerint még messze vagyunk attól, hogy azt mondjuk, elég.
Poén 3.:
Most kell szerénynek lenni, mert most van mire.
Fejtörést neki a holnapután okoz, hogy mi lesz a magyarokkal 10-15 év múlva. A családpolitika frontján még nincs áttörés, ezért a jövőben is minden támogatást megad a kormány azoknak, akik gyermeket vállalnak.
Ez a nemzet meg szeretne fiatalodni. Öregedésnek indult nemzetből is lehet fiatal.
A megszületendőket pedig patriótává kell nevelni, „legyen bennük hazaszeretet, már az iskolában tanulják meg, mi köt össze bennünket”; s erre biztosítékot egyelőre nem lát Orbán.
A kormányfő szerint öt nagy támadást kell kivédenie új, 2017-re időzített nemzeti politikával. Ezek az alábbiak:
- Tenni kell az ellen, hogy Brüsszel központi szabályozást tervez, meg akarja tiltani a rezsicsökkentést;
- Napirenden marad a migráció ügye, „hiába a véres valóság és az elborzasztó tények, a migránsok szabadon mozoghatnak Európában, míg el nem bírálják kérelmüket”; Orbán szerint el kell dönteni, őrizetbe vegyék-e a csatangolókat.
- Szintén 2017 feladata szembeszállni külföldi civil szervezetekkel, „melyek pénzzel akarják befolyásolni külföldről a magyarországi politikát”; a miniszterelnök „nemzetközi szervezetek magyarországi irodáiról” és „nagytestű ragadozókról” szól, „Soros Györgyökről”; megjegyzi, „azzal végképp betelt a pohár, hogy Sorosék százezerszám szállítanak Európába menekülteket”. Vicces kérdés: „Öntsünk-e tiszta vizet a nyílt kártyák közé.”
- Orbán félelmei közé tartozik, hogy Brüsszel a „szociális pillérrel” magához vonna tagállami jogokat; most még kétséges (dehogy), hogy „képesek leszünk-e magunknál tartani az adópolitikát”
- Szintén veszély fenyegeti, hogy a nemzetek dönthessék el, adjanak-e vállalataiknak munkahely-teremtési beruházáshoz támogatást.
Mind az öt pont mögött „a nemzeti szuverenitás ellen törés húzódik meg”. Orbán azt mondja, hogy a kormány ellen tudjon állni a nyomásnak, előbb szót kell érteni az emberekkel – lásd fönt a stabilitási kijelentést.
A hölgy elégedett, de mindenki nem lehet az, mondja is Orbán:
Legyen bármilyen vastag vaj a kenyéren, a magyar ember azt mondja, szeretném én látni azt a kormányt, amellyel meg vagyok elégedve, hát ilyen a magyar ember észjárása.
Orbán szerint politikusként megsértődni nem szabad a nép kritikájára, mondja, látott már sértődött kormányfőt, „s nem volt szép látvány”. Sőt még elbizonytalanodni is tilos,
szenvedtek az emberek épp eleget böszme vezetőtől, aki mindig azt magyarázta, hogy a körülmények lefogják a kezünket.
Az elbizonytalanodás azért is rossz, véli a kormányfő, mert innentől egy lépés az önsajnálat, ahol „ölbe tett kézzel, égre emelt szemmel nézzük az eget, s közbe leszóljuk, aki tenne. Na, ez volt a szocialista kormányzat”.
Magyarországnak azonban sikerült átlépni az önsajnálat kultúrájából a cselekvés kultúrájába.
Felfogása szerint a jó kormányzás úgy viszi célba az embereket, hogy azok nem érzik, szükségük lenne vezetőikre. Ezt kívánja 2018-ra.
Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok.
Orbán után Balog Zoltán még visszatért a színpadra, Magyarország erősödik, a miniszterelnök jó állapotban van, ezt láttuk, ezt mondta vidáman, majd bejelentette, hogy Nagypéntek munkaszüneti nap lesz.
Vastaps után felcsendült Rúzsa Magdi.
