Belföld

Horribilis kenőpénz miatt állhatott a 4-es metró építése

Korrupcio(210x140).jpg (Array)
Korrupcio(210x140).jpg (Array)
Lapértesülés szerint az akkori városvezetés egyik tisztviselője a munkák árának 40 százalékát követelte vissza.

A Blikk értesülése szerint azért állíthatta le fél évre a 4-es metró építését az egyik kivitelező cég 9 évvel ezelőtt, mert túl sok kenőpénzt kellett volna fizetnie a budapesti városvezetés számára.

A lap emlékeztet: a Bamco konzorcium 2008-ban és 2009 tavaszán leállította az építkezést, és nem várt költségekre hivatkozva 30 milliárd forintot követelt. Azt írják, „a városháza bennfentesei számára nyílt titok volt”, hogy valójában az akkori városvezetés egy magas beosztású vezetője horribilis kenőpénzt, a munkák árának 40 százalékát követelte a konzorciumtól, amit a konzorcium francia tagja teljesíthetetlennek tartott, ezért aztán inkább kiszállt.

Korábbi sajtóértesülések szerint körözést adtak ki a DBR Metró Projektigazgatóság volt vezetője ellen, azonban kiderült: az információ nem helytálló. Gulyás László az Indexnek azt nyilatkozta: tévesen azonosították, nem áll körözés alatt és az országban tartózkodik. A Fővárosi Törvényszék is közleményt adott ki arról, hogy

nem Gulyás áll körözés alatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik