Belföld

Vádat emeltek egy tömegszerencsétlenséget okozó buszsofőr ellen

Vádat emelt az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség egy buszsofőr ellen, aki tavaly márciusban árokba hajtott egy menetrend szerinti járművel, mert elaludt a volán mögött, közölte a Heves megyei főügyész csütörtökön.

Szalóki Zoltán közleményében azt írta, a vádirat szerint a 43 éves férfi 2016. március 14-én délután az M3-as autópályán Egerből Budapestre tartott a kifogástalan műszaki állapotú autóbusszal, amelyen harmincan utaztak. Az időjárási és az útviszonyok megfelelőek voltak, a közlekedést forgalmi akadály nem nehezítette, a jármű az autópályán megengedett sebességhatáron belül, körülbelül 80-85 km/órás tempóban haladt.

A sofőr az autópálya 55-ös kilométerénél, Gyöngyös közelében elaludt, így jármű egy enyhe balkanyarban letért az útról, a szalagkorlátnak ütközött, majd azt átszakítva – alig csökkenő sebességgel, fékezés nélkül – leszaladt az öt méter mély töltésoldalra, ahol hossztengelye körül átfordulva egy fával benőtt területen, a jobb oldalára dőlve állt meg, írta a főügyész.

A balesetben minden utas megsérült, egy ember nyolc napon túl gyógyuló, többszörös bordatörést szenvedett, egyedül a sofőr maradt sértetlen – tette hozzá.

A szakértői vizsgálat megállapította, hogy a baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte a KRESZ azon pontját, amely szerint járművet az vezethet, aki biztonságos vezetésére képes állapotban van.

Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség a hivatásos buszvezetőt tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset gondatlan okozásával vádolja, és azt indítványozza, hogy a bíróság felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki, tiltsa el a sofőrt a közúti járművezetéstől, valamint kötelezze az eddig felmerült több mint negyedmillió forintos bűnügyi költség megfizetésére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik