Belföld

Már a pályázat kiírása előtt egyeztetett Tiborcz volt cége Szekszárddal

A frakcióülésről hangfelvétel is készült, de a rajta szereplők azt mondják, nem is emlékeznek rá.

A miniszterelnök vejének korábbi cége már másfél évvel azelőtt egyeztetett a szekszárdi városvezetéssel a közvilágítás korszerűsítéséről, hogy az erről szóló pályázatot egyáltalán kiírták volna – írja a Direkt36.

Az akkor még Tiborcz István által birtokolt Elios Innovatív Zrt. 2014 májusában nyerte el a 700 millió forintos megbízást, amire alig két hónappal korábban írták ki a közbeszerzést. A cég ugyanakkor már 2012 nyarán azzal az ajánlattal kereste meg Szekszárdot, hogy elkészítik azt a két tanulmányt, amivel a város indulhat a rövidesen meghirdetendő közvilágítás-korszerűsítési uniós pályázaton, és csak akkor kell kifizetniük a tanulmányok több mint 40 millió forintos árát, ha nyernek.

Ezt hangfelvétellel támasztja alá Hadházy Ákos, aki akkor még a szekszárdi Fidesz-frakció tagja volt, jelenleg az LMP parlamenti képviselője. Azt mondta: az ülés előtt három nappal kapták meg az előterjesztést, amiben pontos, részletekre lebontott számítások szerepeltek arról, hogy mennyibe kerülne a lámpák LED-esre cserélése Szekszárdnak, és ebből mennyit lehetne uniós forrásból finanszírozni.

Akkor viszont még az uniós pályázat sem jelent meg.

A képviselő akkor még nem tudta, hogy később jelentősége lesz az ügynek, a hangfelvételt egy telekügylet miatt készítette, amit ugyanazon az ülésen tárgyaltak. Az ajánlatot tevő cég neve nem hangzik el a felvételen, Mancz Ivette-é azonban igen, aki akkor az Elios – akkori nevén E-OS Zrt. közvilágítási üzletágának vezetője volt. Ő most azt mondta a Direkt36-nak, hogy nem emlékszik a Szekszárdnak tett ajánlatra, de hozzátette, hogy a Világítástechnikai Társaságnak is alelnöke, és lehet, hogy a társaság nevében kereste meg a várost egy szakmai ajánlattal.

Akkoriban viszont még nem volt alelnök, és a felvételen az is hallható, hogy az egyik képviselő megkérdezi: „ez a Tiborcz István is ott dolgozik náluk?” Ez a képviselő Hadházy szerint Fajszi Lajos volt. Ő szintén azt állította, nem emlékszik a frakcióülésre, és azt sem tudja, honnan ismerhette akkor Tiborcz István nevét, de még abban is kételkedett, hogy valóban ő szerepelne a felvételen.

Horváth István, aki akkor Szekszárd polgármestere volt, most pedig a Fidesz országgyűlési képviselője, azt mondta:

a titokban készített felvétel aljas, alattomos dolog, ezért nem is kíván reagálni rá.

Később ehhez annyit fűzött hozzá, hogy ő sem emlékszik az ülésre, Mancz Ivette neve sem rémlik neki, de az önkormányzatot folyamatosan keresték különböző ajánlatokkal.

A hangfelvételt a rendőrség is vizsgálta, amikor nyomozást folytattak az Elios által elnyert közbeszerzések ügyében, de végül lezárták azzal, hogy nem történt bűncselekmény.

A Direkt36 megjegyzi: az Elios mint közvilágítási kivitelező cég csak a pályázat kiírásakor értesülhetett volna arról, hogy Szekszárd modernebbekre akarja cserélni utcai lámpáit, erre viszont csak 2014 márciusában került sor. A munkára egyedül ők adtak be érvényes ajánlatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik