Belföld

Demeter Márta kilépett az MSZP-frakcióból

Az MSZP megkérte Demetert, adja szépen vissza a mandátumát, mondjon le.

A politikus távozásáról a Népszava írt. A hírt a frakció egyik vezetője lapunknak megerősítette, jelezve, hogy a döntés váratlanul érte őket. Azt nem tudni lemond-e mandátumáról, vagy átül a függetlenek közé. Demeter Márta 2014-től országgyűlési képviselő, az MSZP Biztonságpolitikai Tagozatának, Nőtagozatának, Ifjúsági Tagozatának és Pedagógus Tagozatának is tagja.

A szocialisták a délután folyamán közleményt is kiadtak, amiben azt írják, bíznak benne, hogy Demeter felelős döntést hoz. Arra kérik Demetert, hogy ha már az MSZP miatt jutott be a parlamentbe, adja vissza szépen a mandátumát, mondjon le:

Az MSZP emlékezteti Demeter Mártát, hogy parlamenti mandátumát az MSZP szavazóitól kapta, így ez a felhatalmazás csupán a szocialista frakcióban betöltött képviselői helyre vonatkozik. Demeter Mártának ezért vissza kell adnia parlamenti képviselői helyét, hogy azt a választók akaratának megfelelően továbbra is egy MSZP-s politikus tölthesse be.

Bízunk benne, hogy egykori képviselőtársunk megfontolja ezt a körülményt és tiszteli annyira a választók akaratát, hogy a tőlük kapott felelősségteljes megbízatással együtt a parlamenti mandátumáról is lemond.

Demeter Márta korábban interjút adott lapunknak, miután egy bulvárlaptól megkapta a parlament legjobb nője” címet. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik