Az ünnepélyes átadáson mondott beszédében Papp Károly országos rendőrfőkapitány felidézte, hogy alig száz éve szállt fel az első magyar repülőgép, majd a hatóságok felismerték, hogy szabályokat kell bevezetni a repüléssel kapcsolatban, amelyeket ellenőrizni is kell. A második világháború után már folyamatosan nyíltak a repülőklubok, ezért létrehozták a rendőrségen belül a Légirendészeti Kapitányságot. Az első szolgálati repülést egy csehszlovák Sokol repülőgéppel teljesítették.
Azóta számos típus teljesített szolgálatot a rendőrségnél, csehszlovák és lengyel gépek váltották egymást, majd az 1970-es években megérkeztek az első helikopterek, a szovjet Mi-2-esek.
Ezt a típust váltják az amerikai MD500-as és 902-es gépekkel, utóbbiból öt darab érkezett, az utolsó példány tavaly decemberben landolt Budapesten.
Papp Károly elmondta, hogy a helikopterek feladata a polgári repülésben résztvevők, a repülőterek, a légi járművek ellenőrzése, eltűnt emberek felkutatása, a közbiztonság fenntartása, a vízi és közúti forgalom ellenőrzése, kiemelt állami vezetők szállítása és a határvédelem lesz.
A flottába állított MD902-esek a németországi Baden-Württemberg tartományból érkeztek Magyarországra, a forgószárnyas járműveket a Pratt & Whitney 711 lóerős gázturbinás hajtóművével szerelték fel, legnagyobb sebességük 244 kilométer/óra.
A helikoptereket műszeres repülésre alkalmas navigációs rendszerrel, éjjellátóval, robotpilótával, digitális képtovábbítóval és TCAS-szel, azaz ütközéselkerülő rendszerrel is felszerelték.
(MTI)