2017. január 9.
- 1921-ben ezen a napon született Keleti Ágnes a magyar tornasport legeredményesebb versenyzője, ötszörös olimpiai bajnok, a Nemzet Sportolója.
- Steve Jobs 10 éve mutatta be az Apple első okostelefonját, az iPhone-t.
Friss hírek:
- A rendkívüli hideg miatt összesen 78 jegy- és bérletkiadó automata nem üzemel a fővárosban, ezek közül 56-nál nyomtatóhibát észleltek, írja Facebook-bejegyzésében a BKK.
- Szén-monoxid-riasztó mentett életet Budapesten. A helyszínre hívták a tűzoltókat, akik méréseket végeztek a lakásban, és megállapították, hogy valóban jelen van a mérgező gáz a levegőben.
- Az elmúlt hat évben folyamatosan csökkent az abortuszok száma Magyarországon, bár még így is több tízezer ilyen beavatkozást végeznek évente – írta a Magyar Nemzet hétfői számában.
- Az idei Golden Globe-on Ryan Gosling és Emma Stone csodálatos mozija megnyerte, amit lehetett, Donald Trumpba meg Jimmy Fallonnal az élen jóformán csak az nem rúgott egyet, aki nem volt ott.
-
Huszonnégy órás sztrájkot kezdtek a londoni metró dolgozói. Az állomások jegypénztárainak bezárása és a leépítések ellen tiltakozik a közlekedési dolgozókat képviselő két szakszervezet, az RMT és a TSSA.
Ezekre figyelj, ha elindulsz otthonról:
Budapest
Traffipax:
- 7:30-10:30 XXII., Gádor utca
- 7:45-10:45 II., Zöldlomb utca
- 8:00-10:30 IV., Szent Imre tér
- 9:00-10:00 IX., Üllői út
- 9:00-10:30 XVII., Liget sor
- 9:00-11:00 XXI., Csepeli utca
Közúti információk:
- A VII., Dob utcát lezárták a Vörösmarty utca és az Izabella utca között.
- A XIII., Dráva utcában folytatódik a felújítás. A Kárpát utcát egyirányúsították a Dráva utcától a Révész utca felé, emiatt a Kárpát utcába csak a Révész utca–Pannónia utca útvonalon át hajthatnak be.
- A Róbert Károly körúton a Jász utca és a Népfürdő utca között mindkét irányban sávlezárásra kell készülni.
- A Lehel utcai csomópontban továbbra is csak egyenesen, illetve jobbra lehet kanyarodni. A kifelé vezető forgalmat a villamospályára terelik, míg jobbra, az M3-as felé két sávon lehet kanyarodni.
- A Pap Károly utcába nem lehet balra bekanyarodni.
- A belvárosban a Petőfi Sándor utcát lezárták a Ferenciek terénél (a Kossuth Lajos utcánál) a Párizsi udvar átépítése miatt.
BKK:
- Az M4-es metró Újbuda-központ megállón megállás nélkül áthalad. A 17-es, 41-es, 47-es, 56-os villamos igénybevétele javasolt.
Mai időjárás:
- Északkelet felől megnövekszik a felhőzet.
- Elszórtan fordulhat elő hószállingózás.
- Délutántól mérséklődik a légmozgás.
- 0 és -6 fok között alakul a legmagasabb nappali hőmérséklet.
Névnap:
- Marcell
Deviza középárfolyam:
- EUR 307,16
- USD 289,75
- CHF 286,65
- GBP 358,91
+1:
A fotós, akinek egy képén sem süt a nap: