A magyar kormány meghívta Budapestre Kirill pátriárkát, aki el is látogat majd a felújításra kerülő Petőfi téri orosz ortodox templom átadására – ezt Soltész Miklós államtitkár jelentette be vasárnap. Hozzátette: a látogatás az év végén, vagy a jövő év elején esedékes.
Soltész jelenleg a pátriárka meghívására tartózkodik Moszkvában, a budapesti orosz templom felújításáról október 24-én megkötött megállapodás apropóján. A belvárosi épület hiányzó toronytetejének helyreállítását a magyar kormány százmillió forinttal támogatja.
Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a megállapodás aláírása jelképesen kötődött az 1956-os forradalom 60. évfordulójához. „A magyarok nem az orosz emberek, hanem a szovjet rendszer ellen léptek fel, ami ugyanúgy sújtotta az itteni egyházakat és embereket, mint Magyarországon” – mondta.
Kirill az államtitkár beszámolója szerint nagyrabecsüléséről biztosította a magyar miniszterelnök, a kormány és az emberek küzdelmét a kereszténység értékeinek, és magának a hitnek a védelmében. Ez szerinte egyszerre történik „az egyre inkább ateistává váló nyugat-európai világ irányában való értékmentés”, valamint „a muszlim előrenyomulásnak a magyarországi, illetve közép-európai megakadályozása és visszaszorítása érdekében tett lépések” formájában.
Az orosz ortodox egyházfő méltatta a magyar kormány családpolitikai intézkedéseit, valamint „a házasság, a gyermekvállalás értékei melletti kiállását”. Azt mondta, ezek a lépések Oroszország számára is fontosak, mert a demográfiai helyzet javítása Moszkva számára is húsba vágó feladat. (MTI)