Belföld

A rezsibiztos birkózóit várja a honvédség

Csak pár nap maradt a jelentkezésre.

 

Partneri együttműködést kötött a Magyar Birkózószövetség (MBSZ), a Budapesti Honvéd SE újjáalakult szakosztálya és a Honvédelmi Minisztérium. Január 20-áig várják azon sportolók (fiúk és lányok) jelentkezését, akik szívesen bújnának „angyalbőrbe”. A fideszes Németh Szilárd vezette szövetség honlapja szerint a program illeszkedik az általuk meghirdetett életpályamodell keretei közé.

A jelentkezők sikeres alkalmassági vizsgák után felvételt nyerhetnek hivatásos katonai pályára. Azok jelentkezhetnek, akik betöltötték a 18. életévüket, rendelkeznek legalább 8 általános iskolai végzettséggel, büntetlen előéletűek, és kedvük van a birkózást folytatni a Honvéd keretein belül. Ezesetben munkaidőkedvezmény (sic!) keretein belül edzés- és versenylátogatásra kap lehetőséget, eredmények esetén csak a sportolással kell foglalkoznia a sportegyesületen belül.

Azok jelentkezését is várják, akik felhagytak az aktív sportolással, az élsport helyett egy biztos és stabil foglalkozást keresnek boldogulásukhoz.

Mint korábban megírtuk, a honvédelmi miniszter nagyot növelne a honvédség létszámán. Simicskó István korábban olyan határozati javaslatot nyújtott be, amely több mint 1300 fővel növelné a honvédség engedélyezett státusainak számát az altiszti és legénységi állományban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik