Belföld

Van valami, ami még a bevándorlóknál is jobban aggasztja a magyarokat

Megjelent a legújabb, őszi Eurobarometer, amelyből friss képet kaphatunk az Európai Unióban lakó állampolgárok véleményéről.

Az országonkénti lebontásnak köszönhetően magyar adatokra is tudunk szűrni, így a 43 oldalas kiadványból kiderül többek között az is, hogy mit tartanak az országban élők a legnagyobb fenyegetésnek és az is, hogy optimistábbak vagy pesszimistábbak vagyunk-e az EU megítélését illetően a tavaszi felméréshez képest.

A migráció az EU legnagyobb baja

Először arról kérdezték az embereket, hogy mit gondolnak, mi az unió legégetőbb problémája, amivel jelenleg szembe kell néznie. Mindenki két választ jelölhetett meg, az első három helyen a migráció (45%), a terrorizmus (32%) és a gazdasági helyzet (20%) végzett – igaz, előbbi kettőt most kevesebben tartották elsődleges problémának, mint fél évvel ezelőtt.

Nézzük meg, hogy alakult ennek a három válasznak a változása az elmúlt hat évben. A lenti diagramon 2010 őszétől láthatóak az adatok, amikből kiderül, hogy a migráció tavaly ősszel, a terrorizmus idén tavasszal, a gazdasági helyzet pedig még sokkal korábban, öt évvel ezelőtt volt a “csúcson”.

Az ábra az infogr.am oldalán készült.
Az ábra az infogr.am oldalán készült.

A migrációt az összes közül legnagyobb problémaként megjelölő országok között ott volt Magyarország is (a válaszadók 65 százaléka húzta be ezt a választ), a dobogó első fokára Észtország került (70%), utánunk pedig Málta következik (65%).

Nemzeti szinten más a baj

Ezek után érdemes megnézni azt is, hogy mit gondolnak az egyes országok a saját legnagyobb problémájuknak. Itt már első helyre a munkanélküliség kerül, a második helyre csúszik a migráció, a harmadik helyre pedig az egészségügyi és szociális rendszer fut be.

Magyarországon leginkább égetőnek utóbbit tartják (33%), amit a migráció (30%) és a gazdasági helyzet (25%) követ.

Szintén sokan adták meg válasznak a munkanélküliséget (22%), illetve az inflációt (17%) is, a legkisebb problémát pedig a magyarok szerint az adózás (5%), lakhatás (4%), illetve a klímaügyek (3%) jelentik.

A nyugdíj is nyomasztja a magyarokat

Ennél eggyel mélyebb szintre is ásott a felmérés, és az EU-s, illetve nemzeti szint után azt is megkérdezte a kitöltőktől, hogy ők személyesen milyen problémával szembesülnek a mindennapokban. Az első három helyezett az infláció, illetve a mindennapi megélhetési költségek (27%), az egészségügyi és szociális rendszer (25%), illetve a nyugdíjak (22%) lettek.

Tökéletes látlelete a kormánypropagandának, hogy míg nemzeti szinten a magyarok hatalmas problémának gondolják a terrorizmust és a migrációt, addig a valóságban személyesen összesen 3, illetve 8 százalékuk érzi annak.

Optimisták vagyunk az EU-t illetően

Az országokat arról is megkérdezték, hogy mit gondolnak az unióról, a válaszokat pedig összehasonlították a tavaszi felmérésben adottakkal. Bár a magyarok 37 százaléka optimista a szervezetet illetően és 45 százaléka semleges, az emberek majdnem ötöde pesszimista – igaz, utóbbi érték hét százalékpontos visszaesés az év elején mérthez.

A felmérésről

Magyarországról kereken ezer embert kérdeztek meg rétegzett mintavétel segítségével november 5-14. között.

Kétszer annyian vannak (61%) a magyarok közül, akik szerint a hangjukat nem tudják hallatni, az emberek több mint fele (53%) viszont pozitívan látja az EU jövőjét. Magyarország lakosainak csak harmada gondolja úgy, hogy a gazdaság jól működik, tízből heten viszont azt mondják, rosszul működik.

Fejlécképünk: MTI/Varga György

Ajánlott videó

Olvasói sztorik