Belföld

Kiakadtak a vendéglátósok a nonszensz áfacsökkentés miatt

esküvői menü (esküvő, )
esküvői menü (esküvő, )
Egységes áfacsökkentést sürgetnek a vendéglátás minden területén az érdekképviseletek, mivel 2018-tól jövedelmezőségi problémákhoz vezet, hogy csak az éttermi szolgáltatások kulcsa csökken - mondta Gál Pál Zoltán, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) elnöke egy csütörtöki konferencián Budapesten.

Emlékeztetett: a parlament döntésének értelmében az éttermi étel- és a helyben készített, nem alkoholtartalmú italforgalomra a vendéglátás áfakulcsa két lépcsőben csökken, 2017-től 18 százalékra, majd 2018-tól 5 százalékra. Problémát okoz, hogy az áfacsökkentés csak a kereskedelmi vendéglátásra vonatkozik, a közétkeztetésre pedig nem, ami 2018-ra jelentős különbségekhez vezet, komoly versenyhátrányt okoz például a munkahelyi étkeztetésben, akár annak teljes leépülése is bekövetkezhet – mutatott rá Gál Pál Zoltán.

A szakmai szervezet ezért az áfacsökkentés egységes kiterjesztését szeretné elérni.

A VIMOSZ elnöke az egyes szolgáltatások áfájának megkülönböztetésére példaként említette, hogy

a helyben elfogyasztott étel áfája 5 százalék lesz, míg ugyanez az étel elvitel esetén 27 százalékos kulcs alá esik, mivel termékértékesítésnek minősül.

A megoldás az, hogy az egynemű szolgáltatásokat egységesen kezeljék, hiszen semmi nem indokolja a megkülönböztetést, ezért szükséges az egységes áfaszabályozás – mondta.

Versenyhátrány a magas áfa

Kitért arra, hogy a szövetség üdvözli az áfacsökkentést, amivel nő a vállalkozások jövedelmezősége, ebből számottevő béremelést, eszközpótlást vagy karbantartást tudnak végrehajtani. A legmagasabb áfakulcs az unión belül jelenleg Magyarországon van a vendéglátásban, ami versenyhátrányt jelent, Luxemburgban például az adó mértéke az ágazatban 3 százalék – mondta.

György László, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezető közgazdásza szerint a kereskedelmi vendéglátás áfacsökkentése jóval nagyobb áfabevétel-kiesést jelent a költségvetésnek, mint a közétkeztetésé. A közétkeztetési áfacsökkentés ennél jóval kisebb költségvetési hatással járna, miközben az ágazat terheinek csökkentésével hozzájárulna a helyi élelmiszeripar és agrárium fejlődéséhez, és több munkalehetőséget kínálna az alacsony végzettségűeknek.

Elmondta, hogy a közétkeztetésnek napi 1,5-2 millió fogyasztója van, a piaca 200 milliárd forintos, nagy tömegeket érint, jelentős foglalkoztatási hatással. Míg a kereskedelmi vendéglátás áfacsökkentése 125 milliárd forint bevételkiesést jelent a költségvetésnek, a közétkeztetésé 21 milliárd forintot jelentene. Jelezte, hogy a kérdésben készült tanulmányukat az érintett tárcákhoz is eljuttatták.

Magony Krisztina, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyi államtitkárságának munkatársa kifejtette: a kormány meghatározott keret terhére dönthetett a kedvezményes áfakulcs bevezetéséről. Jövőre a baromfihús, a tojás, a friss tej forgalmi adóját 5 százalékra, míg az internetszolgáltatás és az éttermi étkezés áfáját 18 százalékra mérsékli a kormány – ismertette. A rendezvényt a VIMOSZ a Budapesti Gazdasági Egyetem turizmus intézeti tanszékével, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségével, a Magyar Vendéglátók Ipartestületével és a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetséggel közösen rendezte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik