Ahogyan korábban beszámoltunk róla, egy budapesti végzős gimnazista múlt hét szerda hajnalban fertőző agyhártyagyulladás következtében életét vesztette. Az Index cikke szerint a diák halála azért is megdöbbentő, mert a Neisseria meningitidis baktérium C-típusú törzse okozta, amely ellen régóta van oltás, igaz, csak csak két éves kor alatt ingyenes, egyébként a két oltással járó védelem 14 ezer forintba kerül. Jövőre azonban a Neisvac mindenkinek ingyenes lesz.
Tavaly 36 a baktérium által okozott agyhártyagyulladást regisztráltak: a C-törzs kettő, a B hét embert ölt meg. A leginkább a csecsemőkre és kamaszokra veszélyes B-törzsre hatásos Bexsero-t 2014-ben kezdték el forgalmazni, ám ez egyelőre nagyon drága:
Megfizethetetlen tétel
A portál szerint szakmailag semmi sem indokolja az árkülönbséget. Egyszerűen a szérumok támogatását a C-törzsnél már sikerült elérni, a B-nél viszont egyelőre nem.
A körzeti orvosok tapasztalata szerint javaslatukat megfogadva a szülők általában beoltatják a gyerekeket a C-törzs ellen, a kétszer hétezer forintot a szegényebb szülők is kigazdálkodták, gyerekenként 120 ezer forint ugyanakkor már a többségnek megfizethetetlen.